Kecskemétet bevette a Rákóczi: KTE- Kaposvár 1-2
Mik ezek?
XHorváth Tamás és Kovács Olivér is kiesett a Kaposvári Rákócziból a héten, így a két védekező szellemű labdarúgó helyett egy csatár, Waltner Róbert került be a kezdő tizenegybe. Így három támadóval ostromolta a KTE kapuját a Kaposvár. Ennek gyorsan meg is lett az eredménye, Vrucina góljával már a negyedik percben a somogyiaknál volt az előny. (0–1). A találat érdekessége, hogy a gólpasszt a zöld-fehérek kapusa Lubos Hajduch jegyzi, akinek szabadrúgása után a horvát csatár elé került a labda és egy pattanás után Németh Gábor kapujába lőtte a vezető találatot. Két perccel később könnyedén megduplázhatta volna az előnyt az előző forduló gólját szerző Oláh Lóránt, ám ezúttal csak az oldalháló zördült.
A két csapat nem hagyta unatkozni a közönséget, mindkét oldalon felváltva adódtak lehetőségek. Az első negyed óra végén pedig már jött is az egyenlítés. Bori Gábor szabadrúgása után megpattant a sorfalon a labda, így került a jobb oldalon üresen álló Sós Márkóhoz, aki a kapu ellenkező sarkába belsőzte második NB I-es gólját. (1–1). Az első tizenöt perc eltelte után álmosítóan vánszorgott tovább a mérkőzés egészen a félidő végét jelző sípszóig.
A második játékrészt ugyanúgy kezdte a Rákóczi, mint az elsőt, azaz, egy gyors Vrucina góllal. A horvát ezúttal egy 30 méteres átlövés után lőtt óriási gólt az ellenfél kapujának bal sarkába. (1–2). Elképzelhető, hogy újra Rákóczi játékos jegyzi majd a forduló gólját, bár még csak egy meccset játszottak le a negyedik körből. Tény, hogy a hazaiak is megszerezhették volna a vezetést, de Pekár ívelése után a kapufáról vágódott le a játékszer, és onnan a gólvonalra, majd Hajduch kapus tisztázása után Oláh Gábor játékvezető úgy ítélte meg, hogy nem haladt át a labda teljes terjedelmében a gólvonalon.
A mérőzés hajrájába érve a Kaposvár hálóőrének kellett bizonyítani, hogy miért is volt szlovák válogatott. Először Salami fejesénél mentett óriásit lábbal, majd újabb hasonló védés, végül pedig Pekár próbálkozását hatástalanította kézzel. A végére már nem tartogatott nagy izgalmakat a mérkőzés somogyi részről, leszámítva egy kis lökdösődést. Így a Rákóczi története során másodszor távozott Kecskemétről mindhárom bajnoki ponttal, és először úszta meg három kapott gól alatt.
Kecskeméti TE PHOENIX MECANO–Kaposvári Rákóczi FC 1–2 (1–1)
Kecskemét, Széktói Stadion, 2500 néző. Vezette: Oláh (Medovarszki, ifj. Kormányos).
KTE PHOENIX MECANO: Németh G. – Sós, Vaskó, Balogh B., Mohl, – Bori (Litsingi 62. p.), Farkas B. (Patvaros 63 .p.), Tarabai, Szavics (Salami 71. p.), Pekár –Jorginho. Vezetőedző: Török László.
Kaposvári Rákóczi FC: Hajduch – Okuka, Bank, Zámbó, Pavlovic – Pedro (Hegedűs D. 55. p.), Safaric, Balázs B. – Waltner (Haruna 62. p.), Oláh, Vrucina (Jánvári 80. p.). Vezetőedző: Prukner László.
Gól: Vrucina 2 (4., 50. p.), Sós (15. p.)
Sárga lap: Vrucina (69. p.), Mohl (78. p.), Hajduch (82. p.), Okuka (91. p.), Zámbó (93. p.).
Prukner László: Úgy gondolom, hogy négy mérkőzésből hármat idegenben játszottunk és van hat pontunk, ez egy nagyon szép eredmény. Most nem engedtük ki a kezünkből a győzelmet, mint Győrben. A középpályán sok labdát adtunk el ennek köszönhető, hogy nem játszottunk olyan jól, mint az előző fordulóban.
Török László: Gyors gólt kaptunk, ami rányomta bélyegét a játékunkra. A cserék után gyorsult a játékunk, bevállaltuk a futásokat a támadások során. Mindent elmond a teljesítményünkről, hogy egy védő, Sós Márkó vezeti a házi góllövőlistát.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





