Kézilabda NB I: Győzelemmel kezdett a Siófok KC
Mik ezek?
XImre Vilmos helyzetét jól mutatta, hogy tizenegy mezőnyjátékost tudott nevezni a találkozóra, akik közt ott volt a sérülésből lábadózó Takács Dóra és Herr Anita, illetve a fiatal beálló, Mikó Gréta. Akik a pályán voltak, azok közül szinte mindenki bajlódott valamilyen nyavalyával, ám őket legalább sikerül összedrótozni.
A balatoniak kezdtek jobban (7-8), a házigazdák fordítottak (10-8), akik ekkor vezettek utoljára, jött ugyanis Mörtel, Bogdanovic, Szepesi trió, melynek találataival helyreállt a rend a pályán (10-13).A siófokiak az első félidőben nem játszottak jól, sok indításgólt kaptak, ráadásul a csapatjáték is akadozott.
Herr Orsolya tizenhét védése és Mörtel, illetve olykor Bogdanovic és Szepesi fellángolása azonban elég volt. A folytatásban tempósabbra vették a „figurát”, így nyolc perccel a vége előtt már héttel is vezetettek (20-27)! Ekkor már talán azt hitték meg is nyerték a meccset, aminek köszönhetően öt perccel a lefújás előtt háromra bejöttek a házigazdák (25-28).
Mörtel és Bogdanovic szoros őrizetet kapott, ám jött Szalai, aki gólt szerzett és kiharcolt egy hetest végleg lerendezve a meccset, melyet Kiss duplája zárt.
Dunaújvárosi REK – Siófok KC-Galerius Fürdő 27-32 (13-17)
Dunaferr Sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Bonifert, Oláh.
DREKK: Pisák – Hosszu B. 3, Jókai 6, Gertsmár, Sári 1, Ferling 4(2), Erdősi 8. Csere: Víg (kapus), Gera 1, Berta 1, Takács D. 1, Takács F. 1, Gáspár 1. Edző: Gulyás István.
SKC: Herr O. – Bódi 1, Bogdanovic 5, Szalai B. 3, Kiss O. 6 , Mörtel 5, Szepesi 10(2). Csere: Lajtos (kapus), Mikó G. 1, Souza 1, Németh Cs., Bloj. Szakmai igazgató: Imre Vilmos.
Hétméteresek: 3(2), illetve 2(2).
Kiállítások: 12(4), illetve 12(6) perc.
A junior mérkőzésen: DREK – SKC 46-36 (25-14).
A serdülő mérkőzésen: DREK – SKC 31-40 (12
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









