Kézilabda NB I: harminc percig állta a sarat a Csurgó Veszprémben
Mik ezek?
XMKB Veszprém KC–Csurgói KK 37–25 (16–15)
Veszprém, 1800 néző. V.: Medve, Nagy L.
Egy olyan mérkőzésen lépett pályára szerdán este Veszprémben a Csurgói KK alakulata, amelyet a csapatok nagy része a „kötelezően letudható” kategóriába sorolnak. Ehhez képest egyáltalán nem volt megilletődve a somogyi gárda a világsztárok otthonában. Sőt... Oláh Gábor lövéseivel a világ egyik legjobb kapusa, Perics sem igen boldogult, s jó darabig fej-fej mellett haladt a két csapat; hol a hazaiaknál, hol pedig a vendégeknél volt az előny. Az első félidőben a legnagyobb különbség a 23. percben alakult ki, méghozzá a csurgóiak javára (10–13). A játékrész hátralévő perceiben feljött a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe vágyó MKB Veszprém KC, s a szünetig egy gólos előnyt tudott kicsikarni.
A második játékrészben aztán igazolta félelmetes hírét a veszprémi alakulat, amely gyorsan ellépett öt góllal (22–17). A teljes képhez tartozik, hogy ekkor már az MKB a legerősebb BL-felállásában játszott, míg a csurgóiaknál mindenki lehetőséget kapott. A találkozó végén több mint 10 gólra nőtt a különbség a két csapat között, ám mindettől függetlenül a csurgóiak minden dicséretet és elismerést megérdemelnek, akik emelt fővel jöhettek le a pályáról.
Mocsai Lajos: – A második félidőben játszottunk hozzánk méltó kézilabdát.
Buday Ferenc: – Az volt a célunk, hogy a lehető legtovább tartsuk a lépést a Veszprémmel. Egy félidőn át ez sikerült.
MKB Veszprém KC: Perics – Iváncsik T. (4), Sesum (5), Eklemovics (1), Vilovszki (7), Terzics (1), Korazija (4). Csere: Andorka (kapus), Lapcsevics (1), Lusnyikov (2), Pérez (3), Gulyás (3), Iváncsik G. (6/1). Vezetőedző: Mocsai Lajos.
Csurgói KK: Hudák – Oláh G. (8/2), Erdélyi (3), Szöllősi (2), ifjabb Buday, Frey T., Kemény (1). Csere: Nikolics (kapus), Czifra (2), Kökény (1), Szabó (3), Gelley (1), Fodor (4), Nagy M. Vezetőedző: Buday Ferenc.
Hétméteresek: 1/1, illetve 2/2. Kiállítások: 2 perc, illetve –.
Mocsaiban bíznak
A gyenge Európa-bajnoki szereplés után is – a magyar együttes a csalódást jelentő 14. helyen zárt – Csoknyai István marad(t) a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, ugyanakkor Mocsai Lajost, az MKB Veszprém KC vezetőedzőjét kinevezték a nemzeti csapat új szakmai igazgatójának. Mocsai megbízatása a szlovénok elleni, júniusi két világbajnoki-selejtező végéig szól. A válogatott eddigi másodedzője, Vladan Matics lemondott a posztjáról.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









