Nagy puttyonyt kapott a Kaposvári KK Fehérváron
Mik ezek?
XSzékesfehérvár, Vodafone Sportcentrum, 1500 néző. Vezette:
Az ex-kaposvári Simon Balázs duplája nyitotta fehérvári találkozót, melyen mindkét együttes megszokott ötösével kezdett. Lekli remek triplája után Fey kapott blokkot Chismtől, majd Leklit Keller akadályozta meg a pontszerzésben. Öt perc telt el, amikor Fekete Ádám már időt kért, mert 15–6-ra húzott el az Alba.
A negyed vége előtt Simon triplával, Hollis pedig zsákolással gondoskodott arról, hogy tovább hízzon a hazaiak előnye. A vendégek védekezése továbbra is csak igen csekély mértékben tudta útját állni a székesfehérvári akcióknak, ennek eredményeképp Hollis duplája már a 49–29-es állást jelentette.
A kaposváriak csak elvétve tudtak kosárba találni, így kevés remény maradt a szorosabb eredmény elérésére. A nagyszünet után Simon és Keller Á. tovább repítette a hazaiakat, a folyamatosan növő különbség pedig már a harmincas határt ostromolta. A záró játékrészben Raivio és Kutasi triplákkal próbálta csökkenteni csapata hátrányát, ám utána már ismét kimaradtak a dobások. A túloldalon Hendlein élt a kapott lehetőséggel és 93–62-re alakította az eredményt, a különbséget pedig végére meg is tartotta az Albacomp csapata.
Albacomp Fehérvár: Simon B. (14/3), El-Amin (16/3), Hollis (21/6), Keller Á. (21), Chism (11). Csere: Hendlein (13/3), Supola (2), Bódi (8), Juhos (-). Vezetőedző: Dzunics Braniszlav.
Kaposvári KK: Ahelegbe (10), Raivio (17/3), Szőke (7/3), Lekli (11/6), Fey (9). Csere: Dávid G. (12/6), Koma (-), Kovács S. (2), Kutasi (5/3), Kiss K. (2). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









