Prukner László lett a Rákóczi edzője

Mik ezek?
XA kaposvári kötődésű szakemberrel a bajnokság befejezése után néhány nappal vette fel a kapcsolatot a Rákóczi ügyvezető elnöke, Illés János. Ezt követően a felek többször is tárgyaltak egymással, majd a klub elnöksége és az élvonalbeli együttest működtető kft. tulajdonosai is kialakították álláspontjukat. Prukner László végül csütörtökön délben állapodott meg Horváth Miklós egyesületi elnökkel és Illés Jánossal.
– Örömmel jelentem be, hogy Prukner László lett a csapat vezetőedzője – mondta Illés János ügyvezető. – Az elmúlt napokban volt lehetőségünk arra, hogy alaposan körbejárjunk minden kérdést, és ezután hoztuk meg a döntést. A jövő évi céljainkat ahhoz igazítjuk, hogy az előttünk álló időszakban milyen erősségű játékos keretet tudunk összeállítani. Továbbra sem vagyunk túl jó anyagi helyzetben, de ezután is arra törekszünk, hogy amit ígérünk, azt teljesíteni tudjuk.
Prukner László huszonnyolc évig állt a Rákóczi alkalmazásában. 2003 nyarától hét éven át irányította az együttest, és többször is sporttörténelmet írt csapatával. A 2004-es feljutás után egymás után hatszor tartotta bent az NB I-ben a gárdát. 2010-ben igent mondott a Ferencváros hívó szavára, és egy évvel később a bronzéremig vezette a fővárosiakat. A tavaly augusztusi távozás után Zalaegerszegre szerződött, de nem tudta benntartani az együttest az élvonalban. A szakember most hazatért.
– Biztos, hogy más lesz az előttünk álló időszak, mint a korábbi évek – kezdte Prukner László. – Huszonnyolc évet lehúztam itt, ami egy folyamat volt. Láttam mindent, benne voltam, és talán jól is teljesítettünk. Az együttes az elmúlt két évben kicserélődött, csak azok a fiatalok maradtak, akiket én annak idején felhoztam az első csapathoz. Én tapasztaltabb lettem, és úgy érzem, jót tett a távollét. Most azt kértem a vezetőktől, hogy szakmailag biztosítsák annak a lehetőségét, hogy eredményesek együnk a csapattal. Az elmúlt sikertelenebb esztendő nem tett jót nekem, így mindenképpen sikeres szeretnék lenni a kaposváriakkal.
A felkészülést hétfőn délelőtt kezdi meg a Rákóczi.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. kiagyuszi 2012. június 14. 15:48
Szép napot! Nem lepődtem meg , jó csapatot is kívánok mellé és sikereket !
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- Kirabolták, majd a vízelvezető árokba lökték a gyermeket
- Halálos baleset: a helyszínen életét vesztette a 39 éves sofőr
- Őrjöngés: kocsikat akart felgyújtani, mert elküldték a buliból
- Parkourok akadályoztak meg egy kaposvári emberrablást - videó
- Rock, csajok, satöbbi: ilyen volt a Pafe 2013-ban - fotók
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





