Pulai túrán a zöld-fehérek
Mik ezek?
XAhogy az elmúlt két esztendőben, úgy az idén is Horvátországban edzőtáborozik a Kaposvári Rákóczi FC, s a csapathoz hasonlóan mi is harmadszor céloztuk meg a zöld-fehérek főhadiszállásául szolgáló Hotel Pulát. A méltán híres nyaralóhely, a szálloda és az edzőpályák tehát már-már régi ismerősként köszöntik a zöld-fehéreket, ám a csapat összetétele azért évről évre megújul, s ez persze változásokat is hordoz magában.
Az éjszakai utazást követően a szombati közös reggelihez gyülekezve már mi is hallhattuk, a visszatérő Oláh Lóránt még mindig nem tért napirendre, hogy Grúz Tamás is jogosult felhúzni a Rákóczi csapatkapitányi karszalagját. Mindez persze csak baráti piszkálódás, s örömmel jelenthetjük a kaposvári szurkolóknak, hogy a kellő fegyelem mellett tényleg nagyszerű hangulatban végzik a feladataikat a játékosok, s persze a szakmai stáb is.
Gujics stoplisával
A hétvégi négycsapatos villámtorna szombati elődöntőjét követően – melyet, mint beszámoltunk róla, a bosnyák próbajátékos Daniel Culum és Reszli Gábor találatával 2–0-ra megnyert a csapat – a vacsora után sem pihenhetett le a társaság.
A szálloda egyik különtermében ugyanis Prukner László vezetőedző tartott csapatának előadást a mentális állapot fontosságáról, a játékosok egymáshoz való viszonyulásáról, ami a mérkőzések egyes szituációiban bizony nagy jelentőséggel bírhat. Azzal együtt, hogy tényleg fontos és nagyon érdekes dolgok hangzottak el, az említett szombat esti elméleti tréning is felszabadult légkörben zajlott, s ezt a viareggiói különítménnyel délután befutó Illés János ügyvezető is örömmel nyugtázta az edzőtábort megnyitó és egyben lezáró beszédében.
Oláhnak egyelőre csak lesgól jutott
Az olaszországi utánpótlás-tornáról egyébként négy fiatal, Farkas Zoltán, Bőle Lukács, Balázs Benjámin, valamint Kulcsár Kornél tette át a székhelyét Pulába. – Tapasztalatszerzés szempontjából is nagyszerű volt ezen a rangos eseményen részt venni – mondta Farkas Zoltán, aki az egyik rangidős játékosa volt a Rákóczinak Viareggióban. – Kemény meccseket játszottunk, rengeteg párharccal fűszerezve, de úgy gondolom, hogy a még Olaszországban is erős csapatnak számító Empolival szemben is felvettük a küzdelmet.
Maradt idő a pihenésre is
A már két hete úton lévő négy fiatalnak vasárnap délelőtt Bali Péter erőnléti edző tartott foglalkozást, ám a Celik elleni keddi felkészülési meccsen már minden bizonnyal ők is szerepet kapnak. A többiek az NK Istra Pula elleni döntőre hangolódva egy könnyű sétára indultak a verőfényes napsütésben, ám a csapat még péntek délután egy hosszabb kiránduláson is részt vett, hiszen a zöld-fehérek Brioniban Joszip Broz Tito egykori jugoszláv államelnök nyaralóhelyét is feltérképezték. Visszatérve a villámtorna hazaiak elleni döntőjére: mint arról beszámoltunk, 3–2-es vereséget szenvedett, így a második helyen zárta a Stipe Mesics államelnök fővédnöksége alatt zajló kupát a Rákóczi, ám a kissé fáradtnak tűnő kaposváriak újabb két szerzett gólját (Grúz Tamás, Szrdan Sztanics) pozitívumként is felfoghatjuk.
Prukner mester a vagány játékkal elegédett lenne
Oláh Lóránt még nem szerezte meg visszatérése utáni első találatát, bár a Rákóczi-szurkolók reményei szerint a somogyi megyeszékhelyen újra kiviruló csatár a szombati mecscsen is közel járt ahhoz, hogy feliratkozzon a gólszerzők közé, míg a vasárnapi mérkőzésen csak lesről vette be a pulai kaput a támadó. A kaposvári drukkerek valószínűleg akkor sem lesznek elkeseredve, ha Oláh Lóránt először majd csak a február 20-án 14 órakor kezdődő, Bp. Honvéd elleni hazai bajnokin talál az ellenfél kapujába.
Egyébként azt a bizonyos szombat esti mentális tréninget azzal zárta Prukner László, hogy vagány játékkal már korábban is több meglepetést okoztak, s kellő bátorsággal tavasszal is így tehetnek.
Ebben a pillanatban Maróti Béla tüsszentett...
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









