Simonfalvi és Sipos is az FGSZ Siófokot választotta
Mik ezek?
X– Sipos személyében első osztályú tapasztalattal rendelkező játékost sikerült megszereznünk, míg Simonfalvi jobb oldali középpályásként és védőként is bevethető, akinek lejárt a szerződése és minket választott – mondta Horváth Károly vezetőedző-ügyvezető, aki mindkettőjüket nagy nyereségnek tartja.
A harminckét éves Sipos valóban nagy rutinnal rendelkezik, hiszen százhuszonkét alkalommal játszott az élvonalban és kilenc gólt lőtt. Legutóbb a Haladásban szerepelt, ám az elmúlt szezonban csak nyolcszor lépett pályára, majd ezek után a zöld-fehérek fel is bontották a szerződését. Történt mindez annak ellenére, hogy a 2010/2011-es bajnokságban alapember volt Szombathelyen, hiszen huszonhárom meccsen játszott és ezeken három gólt szerzett a bal lábas játékos, aki ezt megelőzően Cipruson is megfordult a Néa Szalamína nevű klubnál.
Simonfalvi Pécset hagyta ott a balatoniak kedvéért, ahol huszonhét találkozón kapott lehetőséget a tizenkettedikként záró, újonc együttesben. Az első osztályban eddig összesen hatvankét találkozót játszott és egy gólt lőtt a huszonöt éves labdarúgó.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





