SONLINE

Kéthely SE–Zamárdi Petőfi 2–0 (2–0)
Ütemes kopogásra érkezünk a szemetelő eső ellenére meglepően szépen gyülekező nagyérdeművel egyetemben: a minél tökéletesebb állapotok érdekében a hazai ificsapat két reprezentánsa a vonalakat festi újra, egyikük a festékes taligát tolja, a másik egy bottal az adagolásért felel. Erőfeszítéseiknek köszönhetően az egész napos zuhéz ellenére hibátlan pálya várja a csapatokat, azaz a körülményekre egyik gárda sem foghatja később a majdani eredményt. Melyből a hazaiak számára egyértelműen csak a győzelem számít elfogadhatónak, hiszen amellett, hogy tavaly kétszer is legyűrték a Zamárdit, még ebben a szezonban is hibátlanok, ellentétben a Balaton-parti vendéggel, mely egyetlen ponttal szerénykedik a tabella alsó régiójában.

A kezdés után viszont úgy tűnik, a Petőfi a Csatadallal hangolt az öltözőben a kezdés előtt, ugyanis a mérkőzés eleje egyértelműen az övék. Igaz, az első támadási kísérlet végén a pálya melletti kert kukoricásában landol a labda, de a hajdani NB I-esekkel, Szabadival és Molnárral megerősített Zamárdi sokkal meggyőzőbb produkcióval rukkol ki vendéglátójánál.

– Ébredjetek fel! – jön is az ukáz Szekeres edzőtől alig öt perc múltán. – Töltsétek meg a középpályát!

– Nem paprika az – jegyzi meg rezignáltan egy szotyizó Kéthely-drukker, ám talán mégsem gasztronómiai tanács érkezett a kispad felől, ugyanis a hazaiak máris egyenlítenek.

Mármint egyik akciójuk végén szintén illedelmesen be kell csengetni a labdáért a szomszédba, mely egy életerős, ám célt tévesztő löket végén átszáll a strandröplabdapálya felett, aztán az úttesten, túljut az árkon, hogy végül vagy negyven méterre a rózsaágyás mélyén pihenjen meg.

– Nem merek bemenni, dög nagy kutya van! – bizonytalankodik a kapu előtt az önjelölt labdaszedő, szerencsére akad – mint utóbb kiderül, kellett még három – cserelaszti.

Mely eleinte ugyanúgy sír a játékosok lábán, mint elődje, kevés a jó passz, a csel, lövésig el sem jutnak a felek, ám akad a korlát mögött, akit ez is kielégít.

– Az a lényeg, hogy ne egymást bántsák! – magyarázza felém fordulva egy nyolcvan körüli bácsika, s mintha csak erre vártak volna a felek, halálordítás hallatszik a pályáról. Elkésett belépő után szabadkozik a vendégvédő, de nincs idő gazsuálni, ugyanis Bozsó elől kell tisztáznia, aki négy zamárdist fűz be tizenöt méteren, majd nagyot huppan a tizenhatoson belül.

– Tizenegyes, te majomagyú! – berzenkedik egy helyi fanatikus, Sütő sporttárs azonban – jogosan – továbbot int, így még várni kell az első helyzetre. Melyet végül Félix puskáz el, vagy mondhatni, Kecskés kapus hárít bravúrral szögletre a négy méteres fejes után.

Aztán újabb üvöltés hasít a falusi délutánba, ezúttal Nikula Zsolt marad fájdalmas arccal a földön, s tamáskodva nézzük a gyúrót, aki egy szódás szifonnal indul a segítségére.

– A kéthelyi víz csodákra képes – hallom a szakvéleményt, mire egy rezignált hang azonnal közli, akkor talán ihatnának is belőle a fiúk. Hátha...

Bevallom, nem figyeltem, kortyoltak-e, mindenesetre alig két perc múlva a tavaly húsz találattal házi gólkirállyá avanzsáló, ám az idén még góltalan Kórosi egy szöglet után a rövidbe bólint, megnyugtatva ezzel a publikumot.

– Elfáradtunk – jegyzi meg a kevés vendégszurkoló egyike, társa egyetértően bólogat: – Ja, úgy a hetedik percben...

Igazuk lehet, a lefújás előtt ugyanis Kórosi egy finom bokamozdulattal megduplázza a különbséget – látszik, a Petőfinek a szünetben még vérpezsdítőbb sorokra lesz szüksége a sorok rendezésére.

Forradalmi helyett azonban inkább lírai hangulatban futnak ki a második etapra, s csak Csekén, majd Kórosin múlik, hogy nem nő mind durvábbra a differencia, mindketten szóló végén lőnek a kapusba, sőt, utóbbi ráduplázhat, de miután megfekteti Kecskést, az üres kapu mellé gurít.

A Zamárdi a továbbiakban is csak kapusának köszönheti, hogy elkerüli a kiütéses vereséget, a következő három Kórosi-Kecskés páros meccset ugyanis mindannyiszor a vendégportás nyeri. Míg ő kisebb gödröket vetődik az öt és feles környékére, ellenoldali kollégája mezét bizonyosan nem kell mosatni: Jagadics ugyanis a bemelegítésnél – még érthetően – nem akart a vizes fűben hemperegni, a kezdősípszó után viszont nem kellett neki. Első védését a lefújás előtti percben mutatja be, a nem túl erős lövés vagy hat méterre pattan a melléről – vélhetően elgémberedett addigra a nagy semmittevésben.

Láthatóan addigra a Zamárdi is beletörődött a megváltozhatatlanba – ezen Petőfi láttán még Szendrey Júlia csak tehetetlenül széttárta volna a kezét... –, egyedül Huszár nem bírja feldolgozni az átélteket: előbb a nézőknek szól ki – a parasztozásra, g.cizésre még relatíve kulturált válasz érkezik –, majd lecigányozza védőjét. Ekkor kis híján elcsattan néhány makarenkói, ám végül győz a józan ész. És a jobbik csapat.

A cikk a hirdetés után folytatódik

 
 
Kéthely, 76 néző. Vezette: Sütő (Szilvás, Horváth II. J.)
Kéthely: Jagadics – Bihari (Berkes az 57. p.), Kormos, Nikula Zs. – Buzás, Nikula A., Cseke (Szita a 61. p.), Félix (Fekete L. a 69. p.), Nyárádi (Csuha a 91. p.) – Bozsó (Maros a szünetben), Kórosi. Edző: Szekeres Tibor
Zamárdi: Kecskés – Tóth D., Heidt (Durcsán a szünetben), Szabadi – Varga A., (Kovács D. a 61. p.), Gál P., Pintér D., Papp Z., Stickel – Huszár, Molnár F. Edző: Sallai Tibor
Gól: Kórosi (27., 43.)