Szurkoljon velünk a Kaposvári KK-nak
Mik ezek?
XHat forduló van hátra az NB I/A-csoportos Férfi Kosárlabda-bajnokság alapszakaszából. Óriási a számolgatás az egyes csapatoknál, hogy kinek milyen esélye van még a legjobb nyolc közé jutás elérésére. Ezek közé az együttesek közé tartozik a rangadóra készülő két szomszédvár Pécs és Kaposvár csapata is.
Klikk ide az online közvetítésért!
A baranyaiak legutóbb – ha nagy nehézségek árán is, de – legyőzték az újonc Salgótarjánt és megtartották matematikai esélyüket a felsőházra. A somogyiak rossz előjelekkel készülhettek, hiszen utóbbi két találkozójukat bukták. A szerdai, Körmend elleni hazai összecsapás azonban már harcos, küzdelmes játékot hozott. Ahogy a találkozó után nyilatkozó Fekete Ádám vezetőedző is mondta, mindez kellő alap lehet a folytatáshoz. Mindenesetre a kaposváriak sorsa immár nem csak a saját kezükben van, egy újabb vereség esetén pedig – a hátra lévő ellenfeleket tekintve – gyakorlatilag el is szállna a maradék esély.
A találkozót 18 órától élőben közvetítjük!
Mindkét csapat számára óriási téttel bír tehát a szombaton 18 órakor a Kaposvári Városi Sportcsarnokban kezdődő ütközet. A két együttes korábbi kupacsatáját összesítésben egyetlen ponttal a Kaposvári KK nyerte, így a visszavágás lehetősége is plusz motivációt jelent a baranyai oldalon.
A hazaiaknál a Körmend elleni csatát kihagyó Soós várhatóan vállalja a játékot, ám a térdsérülésével bajlódó Hendlein Roland még mindig nem állhat csapata rendelkezésére. Ahhoz, hogy a somogyiak győztesen jöhessenek le a játéktérről a legutóbbinál több jó egyéni teljesítmény és szigorúbb csapatvédekezés kell.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









