Vereséggel kezdte a Siófok KC a bajnokságot
Mik ezek?
XKiskunhalas NKSE–Siófok KC-Galerius Fürdő 31–30 (15–10)
Nincsenek véletlenek mondta a vereség után Imre Vilmos, a Siófok KC mestere utalva arra, ez bizony benne volt a pakliban... A bajnoki bronzérmesnél kétség kívül nincs minden rendben, elég csak arra gondolni, hogy a két idegenlégiós Stevin és Seric, illetve Léránt pályára sem tudott lépni Kiskunhalason, átlövő nélkül pedig nagyon nehéz ezt a játékot játszani. Mintegy nyolc hete kezdték meg a felkészülést a siófokiak, ám azóta sem sikerült az átigazolásukat megoldani, pedig azt már július elején bejelentették. Az újak pedig vélhetően nem csak edzeni érkeztek a magyar tenger partjára. A nehézségek ellenére – már csak az önbecsülés miatt is – azért a harmadik helyezettnek illett volna legyőzni a legutóbbi szezon utolsó helyezettjét, még ha az igazolt is négy játékost Veszprémből, egyet pedig Szekszárdról. A siker még a hazaiakat is meglepte, a halasi játékosok örömükben Golovin edzőt dobálták a levegőbe a lefújás után.
A meccs elején már látni lehetett: nagy a baj siófoki oldalon. A vendégek kilenc perc alatt két gólt dobtak, de így is csak kettő volt közte, mert Barnáék négyszer a kapufát találták el... A huszonharmadik percig így is tartotta magát a kényelmes tempóban játszó somogyi klub, melynek a félidő végre sikerült ötgólos hátrányt összehoznia.
A fordulás után Drávai góljával már héttel vezettek a hazaiak, bántóan könnyű gólokat szerezve. A hátralévő húsz percben azt elkezdtek kézilabdázni a siófokiak. Bódi, Bogdanovic, Szalai, Erdősi és Szalai góljai után öt perccel a vége előtt már csak egy volt közte. A vendégek ezt követően végig ott voltak az egygólos határon, ám egyenlíteniük egyszer sem sikerült, pedig az utolsó nyolcvan másodperc az övék volt. Támadhattak a döntetlenért, de kapura lövésig sem jutottak, hiába cserélt Imre Vilmos kapust mezőnyjátékosra. Egy időntúli szabaddobás lett a vége, melynél Mörtel a sorfalat találta el a labdával. Egyedül azért lehet dicsérni Imre Vilmos tanítványait, hogy hétgólos hátrányból is felálltak, de tizenöt-húsz perc kézilabda még Kiskunhalason sem elég a sikerhez...
Kiskunhalas, 400 néző. Vezette: Medve, Nagy
KNKSE: Pethö – Földes K. 5, Drávai 5 (1), Takács 5 (1), Szamoránsky A. 1, Barna 7, Varga G. Csere: Lengyel (kapus), Selmeczi, Valovics, Fehér 4, Borkowska 4. Edző: Vlagyimir Golovin.
Siófok KC: Kiss É. – Bódi 8 (3), Szalai 5, Bogdanovic 5, Ábrahám 5, Mörtel 3, Erdősi 4. Csere: Futaki (kapus), Németh Cs., Varga N. Szakmai igazgató: Imre Vilmos.
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 3/3
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. ebeela 2012. szeptember 5. 16:15
Tisztelt telhetetlen! Ha már egyszer ott voltál nosza, azoknak akik nem tudtunk ott lenni írd le hogy mi is történt!
Előre is köszönöm az SKC szurkolók nevében: -
1. telhetetlen 2012. szeptember 3. 18:54
Egyszerűbb lett volna azt leírni, hogy teljesen megérdemelt halasi győzelem született.
Nem kellenek itt a kifogások, aki ott volt, az tudja miről beszélek!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





