Záróra a megyében: góltalansági rekord és a gyáva spori
Mik ezek?
X– Na, mi van, bajnokok? – hallatszott a buzsáki oldalról, amikor a vendégcsapat kifutott melegíteni, ám ugyanezt kérdezték a vendégdrukkerek is, amikor meglátták kedvenceiket.
Az érdeklődés mindkét fél részéről a futballkedvre vonatkozott, hiszen túl nagy motivációról nem beszélhettünk bajomi részről, ugyanis Bőzsöny János csapata már hetekkel korábban begyűjtötte a bajnoki címet, két körrel ezelőtt a száz rúgott gólon is túljutott, talán csak Tánczos lassan végtelenbe vesző góltalansági rekordja miatt aggódhattak volna: utoljára a balatonszabadi Horváth Tamás vette be a bajomi kaput még április 16-án, azóta 426 perc telt el kapott gól nélkül. Rúgtak viszont negyvenhármat, az utolsó hat fordulóban harminckilencet, s mivel a buzsáki védelem sem átjárhatatlanságáról híresült el az utóbbi időben – az utolsó előtti fordulóban tizenegyet kaptak Csurgón –, érthető volt, hogy a hazai drukkerek meglehetősen pesszimistán állták körbe a pályát.
– Ússzuk meg az ifi felével! – jegyezte meg egy sokat látott svájcisapkás, aki saját stokiról nézte a melegítést. Kívánsága nem elbizakodottságról tanúskodott, hiszen az előmeccsen tucatszor mattolták a hazai kapust...
Társai viszont – amolyan utolsó szalmaszálként – az új mezben bíztak, ugyanis a hazaiak a zárófordulóra helyi motívumokkal ékesített dresszben kocogtak ki a pályára: a népművészeti részt utcahosszal nyerte tehát a Buzsák, a futballművészetit viszont...
Még negyed óra sem telt a mérkőzésből, s látszott, nincs egy súlycsoportban a két gárda. A hazaiak néhány napja műtött játékos-edzőjük, Kolovics Zoltán távollétében meglehetős tisztelettel kísérgették a megannyi egykori NB-s spílert felvonultató bajnokot, melyből előbb Ágoston finomkodta be Simon tökéletes centerezését, majd előbbi remek kiugratása után Wágner lőtte ki a jobb alsót – csak a miheztartás végett...
Az ellenoldalon viszont csak egy német nőt sikerült megrémíteni, az egyetlen hazai kísérlet ugyanis csak távoli házak ablakait veszélyeztette – utóbb kiderült, a germán amazon rosszmájúnak bizonyult, hiszen társai elárulták, Csisztapusztáról ruccant át a sportdélutánra...
A biztos előny birtokában a bajomiak is visszavettek a tempóból, Lassu bőrözési rekordra tört, Ágoston pedig sarokkal próbált kényszerítőzni óriási ziccerben, azaz látszott, részükről az érdemi szakaszt le is zárták.
– A rosseb megegye má’! – dühöngött ellenben egy tízévesforma fiúcska, aki egyetlen labdaszedőként rohangált a szélrózsa minden irányába lődözött kellék után. – Háromszáz labda megy el egy nap – jelentette ki, s egyben a nívót is jellemezte. A vendégek jobbára a félpályán passzolgattak, látszott, nem akarnak ennél többet, a Buzsákon pedig, hogy nem tud...
– Tíz mignon, ha eléred – próbálta inspirálni egy hosszabb indítás láttán megálló csatárát egy hazai drukker, ám a támadó lefékezett: - Azért fusson maga, Jani bácsi!
Neubauert viszont nem kellett bíztatni, a kilencvenes évek elejének Rákóczi-kedvence a félidő vége előtt simán lefutotta védőjét, ám a negyvennégy esztendős szélső túl nagy gól akart ragasztani a rövid fölsőbe, helyette azonban a lécek találkozását találta telibe.
– Bíró spori, intsen be egy tizenegyest! – váltott taktikát az előbbi drukker. – Hozok magának egy fröccsöt.
– A tejet szeretem – jött a taccsbíró válasza, mintegy a félidő utolsó momentumaként.
S ha nincs Lassu okos pörgetése a második etap elején, sokáig az utolsó érdemleges feljegyeznivaló is ez lett volna. Ha lehet ugyanis, az iram még inkább alábbhagyott, ám az már a korábbiak alapján is megállapítható volt: a nagybajomiak futballtudása bőven elég lehet a harmadik vonalban, a futómennyiségük viszont nem biztos. Lakié pedig biztos nem...
– Spori, két fröccs egy tizenegyesért! – próbálkozott nem sokkal a lefújás előtt ismét a láthatóan állhatatos szurkoló. – Látom, meginnád – állapította meg, majd, mivel nem kapott választ, hozzátette: – Ááá, gyáva gyerek vagy...
Sokatmondó, hogy beszólása számított a második félidő legjobb pillanatának, főként, hogy a kipécézett taccsbíró a hazai tizenhatos oldalán lengetett... Az utolsó huszonöt percben ugyanis a leginkább a rugós focira hajazott, ami a pályán történt, futást nélkülöző megye III-as nívójú megoldásokon bosszankodott a szépszámú nagyérdemű. Persze a Nagybajomot emiatt nem érhette kritika: hiszen hetekkel ezelőtt valóra váltották tervüket, s magasabb osztályba léptek.
Buzsák KSE–Nagybajomi AC 0–3 (0–2)
Buzsák: 220 néző. Vezette: Ballér (Nárai, Horváth Á.)
Buzsák: Horváth B. – Zakariás T. (Kesztyűs 84.), Tárnoki, Varga G., Andermann (Zakariás Z. 52.) – Márkus, Pántics, Himics, Ceglédi – Rosta, Bogdán D. Edző: Kolovics Zoltán
Nagybajom: Tánczos – Nemes, Prucsi, Károli Gy., Csalló – Simon R. (Vukman 77.), Lassu (Tóth G. 65.), Laki, Neubauer (Csizmadia 65.) – Ágoston (Witzl 77.), Wágner (Molnár K. 85.). Edző: Bőzsöny János.
Gólszerző: Ágoston (8.), Wágner (12.), Lassu (55.)
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. ---Mamba--- 2011. június 13. 08:28
95-re győzött a Miami otthonában.
-
1. ---Mamba--- 2011. június 13. 08:25
A Dallas a bajnok, Dirk Nowitzki a döntő legjobbja
A Dallas Mavericks 105
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









