hírek, képek, témák - Fino Kaposvár

Két 16 éves újoncot avatott a Fino Kaposvár

2016. szeptember 30.

Kaposvár | Mivel Deák Márk combja meghúzódott, így a Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Műhely két tehetséges fiatalja liberózott a szomszédvár pécsiek ellen. A mindössze 16 éves Kiss Máté abszolút újoncnak számított, Lassu Ádám pedig már az előző szezonban átesett az NB I.-es tűzkeresztségen.

Röplabda NB I: elverték a bajnoki nyitányon a címvédőt

2016. szeptember 25.

A meglehetősen gyászosan sikerült felkészülési időszak után – hét mérkőzésből hat zakó – sejteni lehetett, hogy az idei bajnoki szezon nem lesz sétagalopp a nyáron alaposan átalakult Fino Kaposvár élvonalbeli férfiröpalbada-csapata számára. A bajnoki rajt sem jött össze, lévén nagy csatában, öt szettes mérőzésen alulmaradt a társaság Dunaújvárosban.

Röplabda NB I: bravúr kell a Fino címvédéséhez

2016. augusztus 16.

Röplabda NB I: bravúr kell a Fino címvédéséhez

Kaposvár | Jelen állás szerint bravúr lenne, ha a Fino Kaposvár megvédené a bajnoki címét és Magyar Kupa-elsőségét. Inkább mentek, mint jöttek ugyanis, ami azt jelenti, hogy 11 játékossal várja a szeptember második felében esedékes bajnoki rajtot a Demeter-egylet.

Röplabda: Németh Ferenc harmadszor is légiósnak állt

2016. július 14.

A német élvonalban, a Bundesliga 10. helyezettjénél folytatja pályafutását a 29 éves Németh Ferenc, aki korábban Szerbiában és Belgiumban is légióskodott már.

Röplabda: Deák Márk is marad a Fino Kaposvárnál

2016. július 13.

Röplabda: Deák Márk is marad a Fino Kaposvárnál

Bozóki Bence után újabb alapemberrel állapodott meg (egyelőre szóban) a Fino bajnok és kupagyőztes férfi röplabdacsapatának vezetése.

Röplabda: Finnországba igazol a válogatott feladó

2016. július 8.

A visszavonult Bagics Balázs és Rása Alex után a 17-szeres bajnok és 18-szoros Magyar Kupa-győztes Fino-Kaposvár újabb alapembere köszönt el; a karmester Magyar Bálint Finnországban folytatja a pályafutását.

Kormánypénz: Békéscsaba 900 milliót kap, Kaposvár semmit

2016. május 6.

Kormánypénz: Békéscsaba 900 milliót kap, Kaposvár semmit

Kaposvár | Kilencszázmillió forint. Ennyit kap a nőknél bajnoki címet és Magyar Kupa-győzelmet szerzett Békéscsaba „jutalmul” a kormánytól, amelyet regionális akadémia létrehozására és működtetésére fordítanak. A Fino Kaposvárnak – amely ugyanezt a tettet vitte véghez férfi vonalon – semmi nem jut...

Kilencszáz misi

2016. május 6.

Nagy öröm, hogy a labdarúgásba és a stadionépítésekbe pumpált súlyos tízmilliárdok mellett a röplabdára is jut. Az már sokkal kevésbé, hogy csupán egyetlen városnak...

Átírta a honi sporttörténelmet a Fino Kaposvár

2016. május 1.

Átírta a honi sporttörténelmet a Fino Kaposvár

Az idén is mindent vitt a Demeter György mester irányította Fino Kaposvár aranycsapata, amely ezzel a tettével sporttörténelmet írt: a nagy múltú Csepelt megelőzve egyeduralkodóvá léptek elő a magyar röplabdasportban.

Rekordbajnok: tizenhetedszer is Kaposvár!

2016. április 25.

Rekordbajnok: tizenhetedszer is Kaposvár!

Kaposvár | Immáron 17. alkalommal nyert meg a bajnokságot a Fino Kaposvár csapata, s ezzel egyeduralkodóvá lépett elő a magyar röplabdasportban.

<< | 1 - 10 | 11 - 20 | 21 - 30 | 31 - 40 | 41 - 50 | 51 - 60 ... | >>

Kiemelt témák - SONLINE.HU

Dosszié: gumihulladék-feldolgozó Kaposváron | Megéri előfizetni a Somogyi Hírlapra! | Menekültválság Somogyban | Videók | Így parkoltok ti! | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Napi menü | Pécsi Tudományegyetem | K%C3%BCldj%C3%B6n%20h%C3%ADrt!

Előző
  • Kos
  • Bika
  • Ikrek
  • Rák
  • Oroszlán
  • Szűz
  • Mérleg
  • Skorpió
  • Nyilas
  • Bak
  • Vízöntő
  • Halak
Következő

Mai horoszkóp

  • A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz
Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak
Megyei Piactér