Ó műfenyő, ó fémfenyő
Mik ezek?
XSzép dolog a hagyomány, de egyre többen gondolják úgy, hogy a karácsonynak nem a fenyők tömeges legyilkolásáról kéne szólnia. Ugyanakkor egészen a közelmúltig nem túl sok alternatíva kínálkozott, hiszen a piacokon és boltokban kapható műfenyőkről messziről ordított a „műség” – valóban, ennél még a kivágott fenyő is jobb volt.
Ma már azonban szinte mindenütt kapható az eredetihez megszólalásig hasonlító műfenyő, illetve számtalan színben és formában fenyőfa formájú dekorációk, amiket egészen kreatívan lehet feldíszíteni – gyakorlatilag bármiből lehet karácsonyfa, aminek kicsit is hasonló a formája. Aki tehát arra szavaz, hogy hagyjuk a fenyőfákat a földben, az szedjen majd néhány fenyőágat az elmaradhatatlan fenyőillathoz, és helyettesítő karácsonyfa-megoldásért nézze át a Lakáskultúra Online galériáját>>>
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
kiskegyed Szexesszerelem
kiskegyed.hu - Szerelem és szex
- Egyik börtönből a másikba kerültem
- Belső klitorisz - Így tutibb a női orgazmus!
- Igaz történet: Még egy titkos viszony!
- Valóban szeret a párod? Teszteld!
- Ki, kivel illik össze? És miért?
- A férjem az ágyban nem az én méretem! Mit tegyek?
- Igaz történet: Szeretlek, hát elhagylak!
- Igaz történet: Meg lehet bocsátani egy ilyen múltat?
- Női hisztéria ellen! 143 éves a vibrátor
- Igaz történet: Szerelmi összeesküvés áldozata lettem
kiskegyed Kikapcsolódás
kiskegyed.hu - Kikapcsolódás
- Meglepetés a Csillag születikben
- Megasztár: Szakos Andi erre költené a nyereményt
- Íme VV Cristofel első videoklipje!
- Éden Hotel 2: Máté és Edina nyert
- Kitette a mellét a gyönyörű színésznő
- Viharos széllel érkezik a lehűlés
- VV Eszter megúszta!
- Gyergyói medveszafari
- Elkápráztatta a világot meztelen testével a perui modell - képek
- Lopott a Compact Disco Eurovíziós dala?!
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 8 hozzászólás érkezett-
8. bocsazavarásért 2010. december 9. 22:21
Én tízévente veszek egy gyökeres fát, amit cserépben nevelek, és ha megnő akkor kiültetek.Ez után jön a következó tízéves ciklus
-
7. Manóka 88 2010. december 9. 10:57
A műfenyő gyártásánál mennyi (veszélyes) hulladék keletkezik?
Mennyi energia kell az előállításához?
Mi történik vele, ha elhasználódik és kidobják??
Stb, stb,... -
6. pippalam 2010. december 9. 09:59
Most a természetvédők hadakoznak a fakivágás ellen, holott valóban erre a célra termesztik ezeket a fákat, a sor és tőtávolsága olyan közel van egymáshoz, hogy pár évig tudnak csak így élni. Nem beszélve a termelő ebből él... Ha műfenyőt gyártanak, évekig nem veszünk másikat, akkor majd a kereskedő és a gyártó harcol a vevőért, s ha újabbakat talál ki, mi lesz a régiből szeméthegy??? mert az igazi fa és el lehet tüzelni, komposztálni. Hogy is van ez???
-
5. Gabriel025 2010. december 9. 00:29
Akkor a vegákat is bíztatni kéne, hogy inkább követ szopogassanak. A szívem fájdul meg ha arra a sok szójára meg más zöldségre gondolok. :D:D
-
4. Manóka 88 2010. december 8. 20:25
A legtöbb annyira undorító, hogy büntetném a boltot, ha kiteszi a polcra! Lásd tescó-s fehér, fekete meg rózsaszín!!!
Kész lidércnyomás!
Nekünk karácsony igazi fenyő nélkül NINCS!!! -
3. Nűnű00 2010. december 8. 19:33
Szüleimnél műfenyő van, amióta az eszem tudom, az a darab van meg. Már családtag.
-
2. bakajozsi 2010. december 8. 19:15
A kárácsonyfának valót termesztik,legalább addig is élhettek,másképp nem is lennének,müanyag az meg nem olyan...
-
1. Hegyháti 2010. december 8. 11:51
Te nyugodtan vegyél csak műfenyőt, de legalább másoknak ne ajánlgasd!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok












