hírek, képek, témák - Fonyód
Nagyponty-mészárlás a Balatonon: tiltás az utolsó pillanatban
Kitiltotta a halőröket az egyik északi parti kemping üzemeltetője, szerinte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szabályai nem a horgászturizmust szolgálják, éppen hogy elriasztják a vendéget. A halászati cég szerint a balatoni horgászrendben azért tiltották meg az úgynevezett behordásos bojlis horgászatot, hogy megóvják a Balaton nagyhalállományát.
Új KRESZ 37 év után: szigorítástól rettegnek az autósok
Jön az új KRESZ; szakértők szerint a régi, életszerűtlen szabályokat már nem érdemes toldozgatni-foltozgatni. Ennek hallatán sok autós már most szigorítástól retteg és talán nem alaptalanul: tavasszal lépett életbe a rendkívül kemény szankciókat felsorakoztató, nagy fölháborodást keltő szabálysértési törvény.
Kaszára, polgármester!
Ha egyszer a közfoglalkoztatás valóban minden korábbit meghaladó mértékben dúl, akkor valahol nagyon serénykedhetnek, de ez nyilván nem a Balaton környéke.
Balatoni hajózás: 300 milliós büntetőkamat fenyeget
Nemcsak az 1,4 milliárd forintos tőkejuttatási kötelezettség terheli a Balatoni Hajózási Zrt.-ben tulajdonos tóparti önkormányzatokat, hanem még háromszázmillió forintnyi büntetőkamat is, amennyiben októberig be sem fizetik a rájuk eső hányadot, s egyezség nem születik az állammal a fizetési kötelezettség elhalasztásáról (amit a települések már kezdeményeztek).
Elapadhat a Balaton - forró, száraz nyarak jönnek
A mostani nyolcvanegy centiméterről hatvan alá csökkenhet a Balaton vízszintje a nyári szezon végére az időjárás-előrejelzések alapján – hangzott el pénteken Siófokon a balatoni szakmai napon, melyen az elmúlt időszakban elkészült kutatások eredményeit ismertették.
Megszállják az utakat a rendőrök, mindenkit megállítanak
Fokozott ellenőrzés az ittas járművezetők kiszűrésére – két héten át újabb akciót szerveznek a rendőrök Somogyban.
Tó vagy mocsár? Ha így marad minden, Balatonunk se lesz
Régió, vagy legalább régiós szemlélet kell a Balaton érdekében, azért, hogy évtizedek múltán is olyan maradjon a tavunk, mint most. És ehhez hiába várunk központi döntésekre, az itt élőknek maguknak kell ezt kézbe venni, mert ötven-száz év múlva Pestről legfeljebb majd egyből az Adriát célozzák meg, de akik a Balatonnál élnek, azoknak a jövője múlik a döntésképtelenségen. Huszonöt-harminc évünk van rá, hogy beavatkozzunk a Balatont elmocsarasító folyamatba.
Történelmi gyereknap az emlékösvényen
| Egy héttel a híres gyugyi búcsú előtt fiatalok foglalták el a település Millenniumi parkját. Nagyszabású és rendhagyó gyereknapi történelmi fesztivált rendeztek Gyugyon.
Itt lépjen a fékre, csatasorban a traffik a megye útjain
Traffipax információ május tizennegyedike és huszadika között Somogy megye útjain.
Továbbra is a Balaton a Riviéra
Az idén utazni vágyók 72 százaléka tervez belföldi pihenést, ebből a legtöbben a Balatont jelölték meg úti célul.
Képgalériák - Fonyód
-
Márciusban is lehet szezon a Balatonon
2012. március 18. (vasárnap)
-
Vulkániák a Balaton fölött
2011. augusztus 29. (hétfő)
-
Kolbászfesztivál Fonyódon (2011.02.26.)
2011. február 26. (szombat)
-
Jégbe borította a partot a Balaton
2011. február 23. (szerda)
-
Bánfi Ágnes
2010. október 11. (hétfő)
Témák - Fonyód
-
Csiky Gergely Színház
Kaposvár jelenség és a Csiky Gergely Színház
-
Pántlikaland
A szeszélyes zselici szél belesimít a hajfürtjébe, de a pántlika viselője derűsen megborzong csak és inkább tovább mesél önmagáról Somogyban.
- Kaposvári Egyetem Hírek, tudósítások a Kaposvári Egyetemről
- Hírkereső küldés
Közélet
Kék hírek, bulvár
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
Ingatlankereső
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
- Kelén a vízben, tócsában az állomás
- Művészetek kavalkádja és boldog békeidők
- Mezey István lett az Aranyecset kitüntetettje
- Díjazta a Csiky a novellapályázat négy legjobbját
- Kápolnát avattak a kaposvári kórházban
- Balaton: előbb vetik be a készenléti rendőröket
- Más néven nyílik újra a Coke Club Siófokon
- ÁCSOT felveszek Kaposvárra. 30/252-6033.
- GYAKORLATTAL rendelkező CO hegesztőket keresünk Dombóvárra. Ingyenes szálláslehetőséggel, utazás...
- AUTÓIPARI beszállító partnerünk részére MŰSZAKVEZETŐ kollégát keresünk Marcaliba. Jelentkezés...
- NÉMETORSZÁGI bejelentett munkára keresünk hőszigetelő és gépi vakoló szakembereket. Német...
- KERESÜNK-KÍNÁLUNK lakást, kertes házat, nyaralót belföldi-külföldi ügyfeleinknek. Univerzál...
- KERESÜNK kp-s ügyfeleink részére eladó ingatlanokat! 06-30/425-0872.
- KAPOSVÁRI Tesco közeli 1,5 szobás felújított lakás eladó: 5,95 M Ft. 06-70/454-0650.
- Kaposváron belvárosi 16 m2-es üzlethelyiség olcsón kiadó. 30/331-9797











