hírek, képek, témák - Fino Kaposvár
Jöhet a négyes kupadöntő
Ahogy azt előre borítékolni lehetett, a Fino Kaposvár kettős győzelemmel, játszmaveszteség nélkül biztosította helyét a március első három napján esedékes Magyar Kupa négyes fináléjában.
A Demeter-egylet nem adott esélyt a házigazda Barcikának
A röplabda Magyar Kupa elődöntőbe jutásáért vívott első mérkőzésen könnyed, három-nullás győzelmet aratott a Fino Kaposvár Kazinbarcikán.
Ennél csak jobb jöhet
Akadtak azért jó példák is. A Kaposvári KK a második helyről fordulhat, a Balaton-átúszáson ismét tízezer fölé kúszott a bátor próbázók száma.
Öt szettben verte szlovák riválisát a Fino
| Öt szettben verte szlovák riválisát hazai pályán a Fino Kaposvár együttese a férfiröplabda Közép-európai Liga tizedik fordulójában.
A játszmanyerésre sem volt esélye a Finónak
A jó hazai nyitások és a lengyel Wlodarczyk együtt más sok(k) volt a Fino Kaposvárnak ausztriai vendégszereplésén Közép-európai Ligában.
Szettnyerésre sem futotta a sztárcsapat otthonában
Sima háromjátszmás vereséget szenvedett Szlovéniában a Bajnokok Ligájában edződő ACH Volley Ljubljana alakulatától a Fino Kaposvár, amely így továbbra is sereghajtó az öt nemzet nyolc csapatát felvonultató Közép-európai Ligában.
Szettet lopott a Fino Kaposvár az Innsbrucktól
Remekül helytállt a végső győzelemre is esélyes Innsbruck otthonában a kaposvári férfiröplabda-csapat a Közép-európai Liga hetedik fordulójában.
Vissza Közép-Európába
Ismerve a fiúkat és a mesterüket, az elszántságukat és azt az iszonyatos munkát, ami mögöttük van, közel sem biztos, hogy megragadnak az utolsó helyen...
Egy svéd döntött a magyar-szlovákon
Újabb ötjátszmás mérkőzésen maradt alul hazai pályán a Fino-Kaposvár férfi röplabdacsapata a Közép-európai Liga hatodik körében.
Szettet sem nyert a Fino Horvátországban
Továbbra is várni kell a kaposváriak első idegenbeli győzelmére a férfi röplabda Közép-európai Ligában. A magyar bajnok Fino együttese a sorozat ötödik fordulójában a sereghajtó Kastela otthonában lépett pályára, és 76 perces küzdelem végén kapott ki három szettben. A horvátok végig irányították a játékot, és főleg a nyitásokban nőttek ellenfelük fölé.
Képgalériák - Fino Kaposvár
-
Tizenötödször bajnok a Fino Kaposvár!
2013. április 15. (hétfő)
-
Tizennegyedszer bajnok a Kaposvár!
2012. április 26. (csütörtök)
-
Tizenharmadszor is bajnok lett a Fino Kaposvár
2011. április 26. (kedd)
-
Kaposvári győzelem a Kazincbarcika ellen
2011. március 28. (hétfő)
-
Aranyérmes a Diamant Kaposvár
2010. április 27. (kedd)
Témák - Fino Kaposvár
-
Fino Kaposvár
A Kaposvári Röplabda SE férfi röplabdacsapata
- FGSZ Siófok FGSZ Siófok
-
Kaposvári KK
Kaposvári Kosárlabda Klub
-
Röplabda
Röplabdázás Somogyban
-
Siófok KC
Hírek, tudósítások, képgalériák - minden a Siófok KC női kézilabda csapatról.
Sport
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
Ingatlankereső
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
- Ácsot, segédmunkást felveszek. 30/396-4431
- GYAKORLOTT, célirányosan képzett pénzügyi vezetőt keresünk azonnal Fonyódra, bentlakás...
- GYAKORLATTAL rendelkező péket, betanított péket és áruszállító gk. vezetőt felveszünk...
- JUTÁBA gyakorlattal rendelkező élelmiszer- és cukrászsütemény eladót felveszünk. 06-30/628-8100







