Digitália

2024.04.26. 06:00

Csupán az arcunkra nézve megállapítja politikai hovatartozásunkat az MI

Egy új tanulmány szerint az arcfelismerő technológia pontosan képes „leolvasni” egy személy arcáról a politikai hovatartozását.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: SeventyFour

Az American Psychologist folyóirat lektorált, azaz szakértők által megvizsgált, jóváhagyott tudományos publikációkat közöl. Nemrég megjelent tanulmányuk azt állítja, hogy az arcfelismerés és a mesterséges intelligencia technológiájának kombinációja képes pontosan felmérni egy személy politikai irányultságát, ha

egyszerűen ránéz az illető érzelem- és indulatmentes arcára.

A tanulmányt a Stanford Egyetem Graduate School of Business kutatói írták. Mint írják, a kísérlet előtt 591 résztvevő válaszolt egy részletes politikai véleményt firtató kérdőívre, amely betekintést nyújtott személyes meggyőződésükbe.

Később ugyanezen résztvevők arcát a kutatók mesterséges intelligencia-algoritmusa szkennelte, amely megpróbálta felmérni, hová tartoznak a politikai spektrumon. Kiderült, az algoritmus igen nagy pontossággal képes megmondani egy fénykép alapján, hogy milyen az illető politikai irányultsága.

Az „algoritmus prediktív pontossága még nagyobb volt”, amikor hozzáfért a „résztvevők életkorához, neméhez és etnikai hovatartozásához” – írják a kutatók. A pontossági szinteket különböző helyzetekben lebontották, és képletekkel fejezték ki, s végül is úgy összegezték, hogy pontossága „megfelel annak, hogy az állásinterjúk mennyire jósolják meg egy munka sikerét, vagy hogy az alkohol milyen mértékben hozza elő az agresszivitást”.

A kísérlet előtt a kutatók tanulmányozták a „legliberálisabb és legkonzervatívabb férfiak és nők átlagos arcformái közötti különbségeket”, és ezt a kutatást integrálták elemzésükbe. Ezen elemzés szerint – és ez elég viccesen hangzik, de szerintük igaz – a liberálisok és a konzervatívok arcmorfológiája jelentősen eltérő. A liberálisoknak „keskenyebb az »alsó fejformájuk«”, „lefelé forduló ajkuk és orruk”, valamint „kisebb” álluk van, mint a konzervatívoknak – írják a kutatók. A kutatók később is megismétlik a tanulmányban legfontosabb állításukat: „a liberálisok általában keskenyebb arcúak”.

Tehát – feltéve, hogy képesek vagyunk komolyan venni ezt az elméletet –, akkor, ha keskeny valakinek az arca, valószínűleg progresszívan gondolkozik. Vagy ezzel szemben, ha nagy, vaskos arca van, nagy eséllyel Trump-szavazó... Úgy tűnik, az arc/fej forma megmutatja a sorsunkat. A kutatók a meglepő egyszerűsítést azzal indokolják, hogy rámutatnak, a fizikai megjelenéssel kapcsolatos társadalmi elvárások-előfeltevések milyen módon befolyásolhatják az egyéni személyiségfejlődést:

„...az arc megjelenése alakíthatja a pszichológiai vonásokat...Az emberek nagyrészt egyetértenek abban, hogy az arcokból meg lehet ítélni a politikai irányultságot” (Todorov, 2015). „Függetlenül attól, hogy az ilyen ítéletek pontosak-e, az önbeteljesítő prófécia hatás (Merton, 1936) azt feltételezi, hogy az embereket, akiket egy adott tulajdonsággal rendelkezőnek tekintenek, ennek megfelelően kezeljenek”; „az ilyen hozzárendelések internalizálása idővel mások felfogásával konzisztens magatartást hozhat létre” (Slepian & Ames, 2016). Például a nagyobb állkapcsú emberek, akiket többnyire társadalmilag dominánsabbnak tartanak (ami a politikai konzervativizmushoz kapcsolódó vonás), idővel a visszajelzéseknek megfelelően csakugyan egyre inkább azzá válhatnak.

Miután a kutatók megállapították ezt az állítólagos korrelációt a konkrét arcmorfológiák és a politikai irányultság között, létrehozhattak egy adatbázist azokról az arcokról, amelyek ezekbe a különböző kategóriákba tartoznak, és tesztelhetik arcfelismerő algoritmusukat, hogy kiderüljön, pontosan tudja-e jelezni, hogy mely arcok korrelálnak bizonyos politikai irányultságokkal. És a kísérlet szerint ez bizony sikerült.

„Bemutatjuk, hogy a politikai irányultság semleges arcképek alapján megjósolható mind az emberek, mind az algoritmusok által. Ez összefüggést jelez a politikai beállítottság és a veleszületett arcvonások között, amelyek nagyrészt kívül esnek az egyén befolyásán” – állítja a tanulmány.

A kutatók így folytatják: „Az eredményeink azt sugallják, a széles körben elterjedt biometrikus megfigyelési technológiák sokkal fenyegetőbbek, mint azt korábban gondoltuk.” Különösen az online politikai üzenetküldés célzásában lehet nagyon értékes a mesterséges intelligencia programok azon képessége, hogy kitalálják egy konkrét személy politikai irányultságát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!