Digitália

2024.05.13. 12:00

Vasutat akar építeni a Holdon a NASA

Meg akarják építeni az első holdvasúti rendszert, amely megbízható, autonóm és hatékony rakományszállítást végez majd a Holdon. A 2030-as évekről van szó.

MW

FLOAT

Forrás: NASA

A NASA teljes gőzzel dolgozik a következő Holdra szálláson, viszont most sokkal nagyratörőbb tervei vannak egy gyors fordulónál. Az űrügynökség nemrég bejelentette egy elektromágneses vasút kiépítését a Hold felszínén, amely többek között a tervezett állandó holdbázisok közötti szállítórendszerként működne.

A vasúthálózat elsődleges funkciója az lenne, hogy a robot szállítórendszer támogassa a Holdra látogató űrhajósok tevékenységét. A NASA következő nagy Hold-projektjének részét képezi (Artemis program), hogy tartós házat építenek a Holdra 2040-ig, ezzel megvalósítva azt a tervet, hogy több asztronauta hosszabban tartózkodhasson a felszínen, írja a vg.hu.

Az Artemis program következő nagy állomása, hogy 2026-ban újból embert küldjön a NASA a Holdra – ez 1972 óta várat magára. Az újbóli Holdra szállás és a holdbázis megépítése azért is fontos, mert a Hold sokkal kedvezőbb kiindulópontként szolgálhat egy esetleges Mars-expedícióhoz.

Miért van szükség holdvasútra?

A holdvasútterv pontos neve a Flexible Levitation on a Track, röviden FLOAT, amely a NASA szerint nélkülözhetetlen lesz a holdi tevékenységek működtetéséhez.

A FLOAT-ot szállítási feladatok ellátásra tervezték,

hogy a felszínen könnyebben tudjanak nagyobb terhet mozgatni. A NASA a regolit talaj bányászását tervezi, mely vizet, folyékony oxigént és hidrogént tartalmazhat. Ezeket mind fel lehet használni például az űrhajósok ruhájának javítására anélkül, hogy vissza kellene küldeni őket a Földre. Továbbá a FLOAT képes lesz nagyobb berendezéseket mozgatni az űrhajók leszállóhelye és a bázisok vagy kutatási helyszínek között.

Működtetése mágneses lebegésen alapul, mely már a mai nagy sebességű vasútrendszereknél is bevett módszer.

Így fog működni a vasút

A NASA tervei (borítóképünkön) szerint lapos, mágneses paneleket, úgynevezett robotokat helyeznek le, melyek képesek a lebegésre. A paneleknek nincsenek mozgó alkatrészei, és önmagukban nem működnek, csak az elektromágneses energia tolja végig őket a pályán. A NASA szerint a robotok kevés gondozást fognak igényelni, és sokáig használhatók lesznek.

A FLOAT rendszer kisebb változata lehetővé teszi, hogy a robotok akár 30 kilogrammos terheket is szállítsanak körülbelül 0,5 méter per másodperc sebességgel,

a nagyobb változat viszont akár 100 ezer kilogrammnyi regolitot is képes lesz szállítani.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!