Dögös

2024.02.13. 10:55

Folyóparton sütkérezik a Tündérszépből lett testépítő

Balassa Andrea, volt Tündérszép szexi fotókat osztott meg a hétvégén az Instagramon.

Sonline.hu

Forrás: IG

Úgy pihen a homokban Balassa Andi, ex-Tündérszép legfrisebb fotóján, mintha csak egy sellő lépett volna ki a tenger habjai közül. Pedig a képek a mohácsi Dunaparton készültek, nem a Földközi-tengeren és a Sonline Tündérszépek korábbi versenyzője van a fotókon, nem a kis hableány. 

A mernyei szépséget már ismerhetik olvasóink, hiszen a legutóbbi Tündérszépek versenyünkön is megmutatta bájait. Azóta pedig arról is beszámoltunk, hogy nem kis munkával testépítővé gyúrta magát. Versenyeken is szépen szerepelt, hiszen arany- és ezüstérmet is elhozott már kategóriájában. A legutóbbi Insta posztjában a Duna-parton készült fotókat osztott meg, amelyek még tavaly nyáron készültek, erről a képaláírás is árulkodik, de az is, hogy egy apró zöld bikini fedi a somogyi szépség izmos testét. A kemény munka és a következetes edzés nyomai szemmel láthatóak Andin.

A tavalyi kihagyás után elindult Tündérszépek versenyünk, amelyre megindult a nevezési időszak. Már eddig is sok lány nevezett a felhívásra, hiszen a dicsőség mellett értékes nyeremények és igazi életre szóló élmény várja a versengő szépségeket. Szépségeink korábban az országos döntőig jutottak Somogyból, de olyan is volt, akinek egészen új karriert hozott a Tündérszépek, s más szépségversenyen is megmérette magát azóta. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában