Támadás

2023.12.01. 09:33

Késsel próbálta megszurkálni a családját a részeg férfi

Életveszélyt okozó testi sértés kísérletével vádol az ügyészség egy ötvenes éveiben járó, büntetett előéletű férfit, aki többször próbálta megszúrni késsel a fiát, majd a lánya élettársát is, azonban a sértettek ki tudták védeni támadásait.

Kovács Gábor László

Ittasan gyakran veszekedett családtagjaival, és fenyegette őket. 2022 novemberében elveszítette munkáját, ezért folyamatos italozásba kezdett. Az egyik este előbb veszekedést kezdeményezett az élettársával és a húszas éveiben járó fiával, akiket hangosan szidalmazott, majd egy konyhakéssel a fiú felé indult, és azzal fenyegette, hogy elvágja a torkát. Derékmagasságban megpróbálta megszúrni, de a fiú hátralépett és az udvarra menekült. A férfi követte, a fiú a vizes füvön megcsúszva féltérdre esett, ekkor az apa már a fiú nyaka felé irányította a kést. A sértettnek sikerült elhajolnia, a szúrás centiméterekkel a feje mellett ment el. Az apa az utca felé menekülő fia nyakát még egyszer megkísérelte megszúrni, de a sértett lenyomta a késelő karját, ezért a kés megint nem érte el a testét. Közben a család hívására a házhoz érkezett a vádlott egyik lányának élettársa, aki a kislányát a kerítésnél állva a karjában tartotta, de késelő őt is megtámadta. Végül a fia ütötte ki a kést a kezéből egy felmosó nyéllel. A vádlott szúrásai nem értek célt, de az életveszélyes állapot elmaradása kizárólag a megtámadottak védekezésének volt köszönhető, állítja a főügyészség, és a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában a bűnügyi felügyelet és távoltartás hatálya alatt álló férfi ellen börtönbüntetést, valamint közügyektől eltiltást kért.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában