fejlődés

2018.12.17. 14:00

Csekély még az igazán tudatos vásárlók aránya

A tapasztalatok szerint legtöbbször az ár az elsődleges élelmiszervásárláskor, a beltartalommal kevesebben foglalkoznak. Ám látszik az is, hogy egyre többen felismerik ez utóbbi fontosságát.

Gyeszát Zsolt

A vásárlók 58 százaléka nem nevezhető tudatosnak, hisz nem foglalkoznak a termék előállítási módjával, származási helyével vagy a beltartalmával. Csupán 17 százalék azoknak a valóban tudatos vásárlóknak az aránya, akik képesek a jó ár-érték arány fölé helyezni olyan jellemzőket, mint a prémium minőség, a magyar eredet vagy akár az e-szám-mentesség – ismertette az MTI az OTP Bank agrár szakterülete megbízásából készült felmérést.

– Sok esetben nem egyértelmű számomra, hogy a vásárlóknak ténylegesen nem áll módjukban vagy csupán nem foglalkoznak azzal, hogy a jobb minőségű élelmiszerre költsenek – mondta Kungli Ferenc, kaposvári őstermelő. – Az áruházakban viszont többen is vásárolnak a drágább, de nem feltétlenül minőségi termékekből. Ugyanakkor látszik némi tudatosodás is, hisz egyre többek elvárása a termelő felé, hogy tartósítószer se legyen a portékában. Ez persze nincs is a mi lekvárjainkban. Ám egyre sarkalatosabb vásárlói kérdés az is, hogy mennyi cukrot tartalmaz egy-egy termék.

Kungli Ferenc hozzátette: bár a diabetikus lekvárok drágábbak, most többen érdeklődnek ezek iránt, mint korábban. Ez pedig ellent mond annak, hogy csupán az ár lenne a vásárlás döntő tényezője.

– Igyekszem elkerülni a hipermarketeket, hétvégente mindig a piacon vásárolok – mondta Csizmadiáné Orbán Gabriella kaposvári szülő. – Nem azt nézem, hogy melyik termék kicsit olcsóbb vagy akciós, a beltartalmat tartom fontosabbnak. Próbálunk egészségesen táplálkozni, illetve e-számoktól és tartósítószertől mentes termékeket vásárolni.

Csikor Szandra, a kaposvári Kapos Medical Magán-egészségügyi Centrum dietetikusa úgy tapasztalja: csekély még az igazán tudatos vásárlók aránya. A legtöbben alacsonyabb áron szeretnének hozzájutni az élelmiszerekhez, s még mindig többen nézik az akciós ajánlatokat, mint a termékek beltartalmát vagy származási helyét. Persze, drágábbak is a bio, a teljes kiőrlésű vagy e-számoktól mentes termékek. Ugyanakkor a szakember szerint érdemes törekedni arra, hogy minél kevesebb e-szám, azaz adalék- és színezékanyag, illetve tartósítószer legyen az élelmiszerben.

– Nem arról van szó, hogy csak drága bio termékeket kellene vásárolni, apró léptekben is lehet haladni az egészséges táplálkozás felé – tette hozzá Csikor Szandra. – A fehér rizst például barna rizsre cserélni, a száraz tészták helyet durumtésztával próbálkozni, illetve kölest, kuszkuszt, akár bulgurt fogyasztani. Ajánlott lenne teljes kiőrlésű pékárukat vásárolni a sima fehér lisztből készült termékek helyett, s ha lehet, naponta szerepeljen hazai gyümölcs és zöldség is az asztalon.

A dietetikus elmondta: sok betegség összefügg a helytelen táplálkozással. Az utóbbi időben viszont az látszik, jobban hajlanak a minőségi élelmiszerek felé, akiknél már megjelent valamilyen probléma.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában