Jó döntés padba ülni

2023.08.06. 07:00

Kevesen tudják, de a bizonyítvány mellé pénz is jár a zsebbe

Az átlagosnál jobb kereseti lehetőség valamint azonnali elhelyezkedés: nem véletlen, hogy a somogyi kamaszokon kívül egyre több felnőtt is beül ismét az iskolapadba, hogy újabb szakmát tanuljon. Az érdeklődők augusztus 31-ig jelentkezhetnek a képzésekre.

Harsányi Miklós

Fotó: Kallus György

– Karosszérialakatosként végeztem idén a kaposvári Eötvös Loránd műszaki technikumban, s ősszel villanyszerelőként tanulok tovább – mondta Lukács Marcell. – Az elektromosság mindig érdekelt, szerintem van jövője a szakmának. Kétéves képzésre jelentkeztem, s ha végzek, akkor két végzettségem is lesz. 
Horváth Jenő, a kaposvári Gépész igazgatóhelyettese azt mondta: szeptembertől több mint 1000 diák kezdi el tanulmányait náluk. Mike Gábor szakmai igazgatóhelyettes hangsúlyozta: Somogyban a villanyszerelő szakma is egyre keresettebb. A végzettek kisebb egyéni vállalkozásoknál éppúgy szinte azonnal elhelyezkedhetnek, mint a nagyobb cégeknél, de akár saját vállalkozást is alapíthatnak. – Akik nyolc általános után jelentkeztek hozzánk, három év tanulás után lehetnek villanyszerelők – mondta. – Lehetőség van két év alatt is megszerezni a szakmát abban az esetben, ha a jelentkező tanulók technikumban vagy gimnáziumban elvégezték a tizedik osztályt, s úgy döntenek, hogy váltanak, esetleg már érettségiztek, illetve rendelkeznek szakmával. A harmadik lehetőség a felnőttek egyéves intenzív szakmai oktatása. Ez utóbbi képzésben az elmúlt tanév során 12-en szereztek villanyszerelő szakképesítést. 

A Kaposvári Szakképzési Centrum (KSZC) tíz intézményében a kilencedik évfolyamos technikusi képzésre 506 diák iratkozott be, a szakképző iskolai tanulók száma 338, a gimnáziumi képzésekre 47-en járnak majd, míg az orientációs képzésekre 15-en, derült a KSZC tájékoztatójából. A tanulók körében a legnépszerűbb ágazat a turizmus-vendéglátás, a gépészet, az informatika és távközlés, a specializált gép- és járműgyártás továbbá a gazdálkodás és menedzsment, kereskedelem. Érettségi után – a szakképzésben nappali rendszerben – két év alatt szerezhető szakma, tanulói jogviszonyban az első szakma megszerzése ösztöndíjra jogosít, s a duális szakmai oktatás esetén munkabér jár. A felnőtt szakmai oktatásnál 18 ágazat 42 versenyképes szakmájában hirdet képzéseket a KSZC. – Az előzetes tudás, szakmai tapasztalat beszámítható. Így a kétéves képzési idő lerövidíthető. A felnőttek számára a rugalmas munkarend is segíti a szakmatanulást. 
 

A Balaton-parton népszerű a fodrász- és vagyonőrképzés is

Kéz- és lábápoló technikus, fodrász, személy- és vagyon­őr valamint oktatási szakasszisztens: a Siófoki Szakképzési Centrum többek közt ezekkel az ingyenes képzéssel várja a jelentkezőket. Idén ősszel több újdonságot is kínálnak. Öt intézményükben, Siófokon, Fonyódon, Balatonbogláron és Marcaliban összesen 24 szakmai képzés közül választhatnak az érdeklődők, s az összes városban az érettségi megszerzésére is lehetőséget biztosítanak. Horváth Péter főigazgató hangsúlyozta: szeptember elejéig online regisztrálhatnak az államilag támogatott képzésre. A felnőttek szakmai oktatására és képzésére július végéig több mint 100-an jelentkeztek. 
– Hagyományos, nappali rendszerű képzéseinket is tovább folytatjuk, népszerű többek közt az informatika és a turizmus-vendéglátás – emelte ki Horváth Péter. – A szakácsokon, pincéreken és mezőgazdasági gépészeken kívül gépjármű mechatronikai technikusokat is tanítunk majd. 
Gulyás Árpád, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke szerint egy piacképes szakmával könnyű elhelyezkedni, s átlag felett kereshetnek azok, akik kellő tapasztalattal rendelkeznek. Kiemelte: a felnőtt, illetve érettségi utáni szakmai képzés egyre vonzóbb. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában