Alapellátás

2024.04.24. 11:25

Éjjel-nappal adnák a pirulát az új gyógyszerautomaták

Az orvosi alapellátási ügyeletek után a kormányzat a patikai ügyeletek átszervezését is tervezi – hangzott el a Magyar Gyógyszerészi Kamara legutóbbi vándorgyűlésén. A gyermekgyógyszereket éjszaka is elérhetővé tenné a kormány, de még nincs rá megoldás, hogyan. Talán ezért is dobták be a gyógyszerautomaták ötletét, ami vegyes fogadtatásra talált.

Kovács Gábor László

Ha saját magáról van szó, akkor egy felnőtt ember sokáig képes várni, de ha a gyermeke beteg, akkor addig megy, amíg meg nem szerzi az orvosságot – hozta fel a példát Takács Péter egészségügyi államtitkár az ülésen, amelynek résztvevője volt a lengyeltóti Szabó Péter Balázs, a Magyar Gyógyszerészi Kamara somogyi elnöke is. 

A gyógyszertári ügyelet mindig neuralgikus pontja volt a szakmának, mert a finanszírozásban senki sem szeretne részt venni, sem az önkormányzatok, sem az olyan állami szervek, mint a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK), ellenben a törvény úgy rendelkezik, hogy a gyógyszertárakat ellenőrző hivatal, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) kötelezi a patikákat az ügyeleti szolgáltatás fenntartására.

– magyarázta Szabó Péter Balázs. – A hivatal megszabja, hogy milyen szolgáltatást kell nyújtania a szakmának, de nincsenek lefektetve a keretek, például az sincs megszabva, hogy egy tízezres városban kell-e patikaügyelet, vagy csak ott, ahol kórház működik. 

A gyógyszerészszakma szeretne finanszírozást, mert ha az lesz, akkor ki kell dolgozni egy ellátási sémát, és meg kell határozni, hogy mekkora településen milyen szolgáltatás megfelelő, és nem a mostani gumiszabály vonatkozna rájuk, érveltek a gyógyszerészek. A jelek szerint azonban addig nem lesz finanszírozás, amíg nem alakul ki a háziorvosi ügyelethez hasonló összehangolt patikai ügyeleti rendszer. Vagy kijelölnek patikát, ahol 0–24 órában ügyelnek, vagy ha ezt nem vállalják, akkor a másik alternatíva az automata. Az automatával szemben azonban több aggály merült fel. Az egyik az, hogy 30–40, nem receptköteles gyógyszernél többnél nem fér bele, de ennél még egy kis ügyeletnek is nagyobb a kínálata, ráadásul ott a patikus egészségügyi hozzáértése is a szolgáltatás része. 

A Balaton-parton jelenleg megoldott a gyógyszertári ügyeleti ellátás úgy, hogy igazítják a helyi orvosi ügyelet időpontjához. Hasonlóan ehhez a vidéki kistelepüléseken is a most működő háziorvosi ügyeletek körzetében kell lennie az ügyeletes gyógyszertárnak. A patikákban az ügyeleti órák száma csökkent, mert a kisebb helyeken hétköznap este 10-ig, hétvégén csak 14 óráig van háziorvosi ügyelet. 

Az orvosságoknak csak tíz százaléka a valódi ügyeleti eset

A falusi fiókgyógyszertáraknak nem elegendő az eltartóképessége egy napi nyolcórás szolgáltatáshoz sem, ezért ott általában ügyelet sincs, mert a nyitvatartásuk időpontját hozzáigazítják az orvos rendeléséhez. A vidéki emberek kénytelenek előrelátó módon beszerezni a várhatóan szükséges gyógyszereiket. Ha a vidéken élő embernek van járműve, akkor Kaposváron talál 0–24 óráig nyitva tartó ügyeletes gyógyszertárat. Más kérdés, hogy az ügyeletben kiváltott termékek miből tevődnek össze, jegyezte meg Szabó Péter Balázs. Ugyanis az ott kiváltott orvosságok csupán 10 százaléka valódi ügyeleti eset. Régen a háziorvosi ügyeletet is így használták a páciensek, azonban a jelenség visszaszorult, amióta az Országos Mentőszolgálat keretében működik az ügyelet. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában