Vélemény

2024.05.14. 10:35

Egyedül

Koszorus Rita

Mentális egészség nélkül nincs jólét és lelki problémáink mélyen befolyásolják testünk egészségét is. Már önmagában a fizikai egészséget is nagyon nehéz egyensúlyban tartani, az pedig szinte lehetetlennek tűnhet, hogy a sok mindennapi teendő mellett még arra is odafigyeljünk, hogy lelkileg rendben legyünk. 

Ha belegondolunk, hogy egy nap mennyi dolgot intézünk el, nem csoda, hogy hiába igyekeznünk kikapcsolni az agyunkban az állandó kattogást és zakatolást. Az én bevált módszerem erre a sport, mert futás közben nem jár az agyam, csak csodálom a természet szépségeit. Élvezem a zenét, amit közben hallgatok. A másik nagyszerű módszer, ami még az elme edzésének sem rossz, az olvasás, amely a memóriánkat is fejleszti és elvonja a figyelmet a kavargó gondolatokról, érzelmekről. 

Persze kellenek az emberi kapcsolatok is és közösségbe is kellene járni, ahhoz hogy ne egyedül cipeljük magunkon a világ minden súlyát, hanem számunkra kedves emberekkel osztozhassunk gondjainkon, így csillapítva a bennünk dúló harcot. Mert valljuk be: van az úgy, hogy az ember túltelítődik érzelmekkel és egyszerűen nem bírja tovább egyedül. 

Manapság különösen fontos lenne, hogy odafigyeljünk magunkra, amikor pandémia, háborúk és klímaválság fokozza a szorongást bennünk. Hiába vagyunk már nagyon modernek, a lelki betegségek még mindig tabunak számítanak. Pedig ha a lelki bajainkkal törődnénk, sok testi bajtól is megóvnánk magunkat. Nem szégyen bevallani, ha egyedül nem megy. Felfedni mások előtt a sebezhetőségünket és elfogadni a segítséget, ez az igazi bátorság.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában