Somogyi Nyugdíjasok

2024.05.16. 11:49

Vármegyéken átível a Főnix hölgyek barátsága

Két év után ismét Gyékényesen találkoztak a Főnix nagyasszonyok, akik az immár hagyományos csapatépítő összejövetelüket tartották a bányató mellett.

Varga László

A szombati eseményen főleg vármegyénk képviselői vettek részt, míg hárman Zalából érkeztek. Ez utóbbiaknak nem csupán a nagyasszonyokkal, de a mozgáskorlátozottak csurgói csoportjával és a gyékényesiekkel is kiváló a kapcsolatuk. Mindezt megerősítette a Beleznáról férjével érkezett Szalai Gézáné is, aki elmondása szerint ötvenöt évet dolgozott bölcsődében, vöröskeresztes aktivista is volt, jelenleg pedig nyugdíjas-egyesületet és mozgáskorlátozott- csoportot irányít. – Somogyba szinte már hazajárunk, nagyon sok barátunk van errefelé, Gyékényesre pedig mindig örömmel jövünk – mondta Szalai Gézáné. 

Hasonlóan vélekedett a szentliszlói Simon Józsefné is, aki tizenhét éve fogja össze a helyi mozgáskorlátozottakat. Nekik különösen a csurgóiakkal kiváló az együttműködésük, a nagyasszonyok közé is ők, személy szerint Gulyásné Kozma Julianna csoportvezető ajánlotta.

Az idő nem vette el a kedvüket 

Az égiek nem fogadták kegyeibe a Főnix nagyasszonyok társaságát, ugyanis odaérkezésükkor állt csak el az eső, emiatt a tó körüli séta is elmaradt. Mindez azonban nem befolyásolta a hagyományos csapatépítő összejövetelen jó hangulatot, amelyhez Gulyás Mihály finom babgulyással, míg a gyékényesi Berlász Géza tangóharmonikával kísért remek nótáival járult hozzá. 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában