XI. Assitej Gyermekszínházi Biennálé

2024.05.04. 17:30

Ismét színház lesz az egész város egy héten át

Vasárnap, a nulladik nappal kezdődik a 11-ik Assitej Gyermekszínházi Biennálé Kaposváron. Óriási az érdeklődés a program iránt, vannak olyan előadások, amelyekre már az összes jegy elfogyott.

Koszorus Rita

Kezdődik az ötnapos színházi forgatag Kaposváron!

Fotó: Lang Róbert

Május 6. és 10. között rendezik meg a Gyermekszínházi Biennálét Kaposváron, amely keretében 25 színházi előadást láthat a nagyérdemű a Csiky Gergely Színház mindhárom játszóhelyén – nagyszínpad, kamaraszínpad és stúdió – valamint az Együd Árpád Kulturális Központban, a Szivárvány Kultúrpalotában és a Lorántffy Református Iskola színháztermében. 
– Az Együd nagyszínpadán egy felépített fekete dobozban speciális előadásokat nézhetnek meg. Ugyancsak drámafeldolgozásokat láthat a nagyérdemű a Lorántffy Református Iskola színháztermében, amelynek köszönhetően már hagyomány, hogy iskolai környezetben is a Biennálé részesei lehetnek a diákok, mondta Varga Kata, a Csiky Gergely Színház jegyirodájának vezetője.
A versenyprogramot Cziráki Judit válogatta elő, s olyan előadásokat javasolt, amelyeknek köszönhetően színes a programkínálat és minden korosztály találhat kedvére való előadást. A táncszínházi produkciók mellett, bábelőadás és mesejáték is szerepel a 11-ik Assitej Gyermekszínházi Biennálé idei programjában. De külföldi előadások is színesítik a kínálatot, hiszen ciprusi, ljubjanai, komáromi, szabadkai és kárpátaljai produkciók is láthatóak lesznek.

 

Gyerekrajzok színesítik az arculatot 

Minden évben meghatározó arculat társul a Biennáléhoz, ezúttal rajzpályázat útján készült a látványos dizájn. – Huszonhárom intézményből mintegy 3 ezer gyerek rajza érkezett hozzánk, amelyekkel a helyszíneket díszítettük fel. Ezektől igazán vidám és hangulatos lett a dekoráció. Nagy népszerűségnek örvend, hiszen már sokan nézegetik és keresik a gyerekrajzokat, tette hozzá Varga Kata.

MUZ_3079
Fotó: Muzslay Péter

Szabadba hívnak a bábosok 

Vasárnap, a nulladik nappal kezdődik a Biennálé, amelynek a Bábszíntér és a Vaszary-park ad otthont. A Tintaló Parkszínház program keretében egész nap színes és érdekes programok várják a családokat. Interaktív játékok és a Tintaló cirkusz jóvoltából egészen különlegesek is kipróbálhatóak lesznek vasárnap Kaposváron. 
Utcaszínházi produkció is érkezik a Biennáléra hangoló programra, a Mikropódium Árnyékok játéka című előadásának bárki részese lehet. Hiszen az érkező családok bábot készíthetnek és a felállított sátorban velük együtt elevenedik meg a darab. 

gyermekszínházi biennálé Kaposváron
Ezúttal is lesznek különleges játékok. 
Fotó: Lang Róbert

Színház a parkban 

Az Európa parkban minden nap előadások várják a színházi élményre vágyó gyerekeket és családjaikat. Délutánonként fél öttől várja az önfeledt szabadtéri élmény az érdeklődőket, az utolsó napon, vagyis pénteken pedig Színházparkban található Rózsalugasba kerül a kültéri helyszín. 

Részletes program lapozható formában itt is elérhető! 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában