Kézilabda

2024.05.14. 12:06

Csurgói KK: változás a szakmai stábban

Az élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokságban szereplő Csurgói KK hivatalos közleményben tudatta, hogy a 2024/25-ös szezontól már nem Baranyai Norbert irányítja a somogyi együttest.

Fotó: CSKK/Szabados Árpád

A Csurgói KK hivatalos honlapján az alábbi közlemény jelent meg:

Az elmúlt napokban eldőlt, hogy a 2021 őszén kinevezett Baranyai Norbert a nyártól nem folytatja munkáját a felnőtt csapat élén, az erről szóló döntését pedig elfogadta a klub vezetése. A fiatal trénert – akkor még U20-as csapatunk edzőjeként – kritikusnak nevezhető pillanatban kérték fel a felnőttek élére, hiszen a 2021/2022-es szezont kimondottan rosszul kezdtük. Október végi kinevezésekor mindössze négy pont árválkodott a nevünk mellett, a rossz kezdés ellenére azonban jól sikerült a folytatás és végül 23 ponttal a 9. helyen zártunk, mindössze két ponttal elmaradva a 7. pozíciótól. Az ezt követő szezon már jóval több sikert tartogatott a számunkra, 27 pontot gyűjtve, az elvárt céloknak megfelelve, a 6. helyen végeztünk, egy ponttal a Gyöngyös előtt és két ponttal a Balatonfüred mögött.

Az idei kiírás kimondottan jól indult, hosszú idő után pontokat csentünk a Tatabányától, a Balatonfüredtől vagy éppen az FTC-től, időközben pedig biztossá vált, hogy két körrel a vége előtt ismét teljesítettük a kitűzött célt, hiszen az már tényként jelenthető ki, hogy a legjobb hatnak ismételten tagja a Csurgói KK. A stabil teljesítmény ellenére néhány nem várt, elsősorban hazai pályán elszenvedett pontvesztés valamelyest rondított az összképen, a mindössze 39 éves trénert pedig új célok vezérlik, a jövőben ugyanis klubunk utánpótlás vezetésére fókuszálna, amelyért egy személyben fog felelni.

Baranyai Norbert:„Eljött a váltás ideje, a kitűzött célok elérése után úgy érzem, hogy most egy új szerepkörben szeretném kipróbálni magam. Köszönöm mindenkinek, aki támogatott az elmúlt majdnem három év során és azoknak is, akik nem, mert ez nap, mint nap még jobban motivált a munkában. Azonban még nincs itt a búcsú ideje, a hátralévő mérkőzéseinken célunk, hogy minél több pontot gyűjtsünk és szépen zárjuk le szurkolóinknak ezt az időszakot.”

A felnőtt csapat új vezetőedzőjét a tervek szerint jövő hét elején jelenti be klubunk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában