Kézilabda

2024.05.12. 14:13

Szlovák korosztályos válogatottak készültek a NEKA-n

Hétfőtől péntekig a NEKA-n edzőtáborozott Szlovákia U16-os, U18-s és U20-as férfi kézilabda-válogatottja. A bogláriak összesen hatvannégyfős delegációt láttak vendégül öt napon át. A csapatok programjában, a tréningeken túl, edzőmérkőzések is szerepeltek.

Fotó: Németh Levente

– Úgy terveztük, hogy mindhárom válogatott egyszerre, s ha lehet egy helyen edzőtáborozzon, s a NEKA ebből a szempontból is ideálisnak bizonyult – fogalmazott Szalay Péter, mindhárom szlovák korosztályos válogatott technikai vezetője. – Nagyon jól éreztük magunkat a Nemzeti Kézilabda Akadémián, melynek a koncepciója, a felépítése, az elrendezése és a működése is példaértékű, s ahogy látom még tovább fejlesztik a komplexumot, azaz még egy szinttel feljebb lépnek. Ha az ember azt hallja egy-egy sportközvetítés során, hogy akadémia, akkor pont ilyen körülményekre, épületekre és sportszakmára gondol. A szállás tökéletes, a fiúk csoportokban laknak, így tovább tudják építeni a csapatszellemet, az ételek finomak, az adagok bőségesek, azaz mindennel teljesen elégedettek vagyunk.

Szlovákiában nem túl gyakoriak a válogatott szintű összetartások, ezért minden együtt töltött percet szeretnének kihasználni.

– Délelőttönként edzettünk, kedden az U16-os együttesünk a hazaiak hasonló korú csapatával mérkőzött meg, szerdán az U18-asok mérték össze tudásukat – tette hozzá. – Csütörtökön az U18-as egyletünk csapott össze az U20-asinkkal, pénteken délelőtt az U16-osaink az U18-asainkkal, délután pedig az akadémia és a mi U20-as csapatunk csapott össze egymással.

Szalay Péter azzal zárta a beszélgetést, hogy reményei szerint hamarosan visszatérnek a NEKA-ra, hiszen mindennel elégedettek voltak, s itt egyedülálló lehetőségek fogadták őket.

A delegáció tagja volt Kelecsényi Ernő, a Szlovák Kézilabda-szövetség alelnöke, akivel Mocsai Tamás, a NEKA ügyvezetője egyeztetett a további együttműködési lehetőségekről. MW

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában