Fitnesz

2024.05.17. 09:00

Világbajnoki felmérőt tartottak a fitneszesek Kaposváron

Újra nagyszabású fitnesz versenynek adott otthont a kaposvári Körcsarnok, ahol a gyermek szakág legjobbjai utoljára álltak a pontozóbírók elé a jövő hónapban rendezett világbajnokságot megelőzően.

Klein Péter Nándor

Fotó: Lang Róbert

Ismét Kaposvárra fókuszált a gyermek fitnesz szakág, hiszen amellett, hogy IFBB pontokért küzdhettek az egyesületek, a somogyi vármegyeszékhelyen tarották a korosztály Fitness Challenge Magyar Kupáját is. 
– Egyéniben több mint 140, csapatban pedig megközelítőleg 160 gyermek versenyzett a dobogós helyekért, illetve az egyesületi pontokért – tudtuk meg Prukner-Sas Médeától, a versenyt szervező Bakó-Sas Fitnesz SE vezetőjétől. – A Fitness Challenge Magyar Kupán pedig ötven induló állt a zsűri elé. Érdekesség, hogy ez volt az első ilyen rendezvény a gyermek korosztály számára. Prukner-Sas Médea hozzátette: céljuk, hogy minél többen induljanak ebben a szakágban, így ősztől szeretnék, ha a diákolimpián is szerepelne a challenge. 

Fotó: Lang Róbert


A Bakó-Sas Fitnesz SE sportolói a hazai rendezésű megméretésen is sokat tettek azért, hogy az egyesületük az idén rendezett IFBB versenyek során is olyan remek eredményeket érjen el, hogy ezeknek köszönhetően megőrizze országos harmadik helyét. 
– Jól szerepeltünk, elégedett vagyok – összegzett Prukner-Sas Médea. – Mindig az edzésekbe fektetett munka és az adott, pillanatnyi teljesítmény határozza meg az elért eredményeket, azonban, aki akar és igyekszik jól dolgozni a hétköznapokban, az általában a legjobb hatban végez. 
A mindig színvonalas, pörgős és remekül szervezett kaposvári versenyre ezúttal sem lehetet panasz, remek visszajelzéseket kaptak a szervezők, akikre ebben az évben vár még egy nagy feladat, hiszen november kilencedikén a Körcsarnok ad majd otthon a gyermek fitnesz magyar bajnokságnak, ami az egyik legnagyobb esemény a sportágban. Prukner-Sas Médea azt is elárulta, hogy a Magyar Fitness és Testépítő Szakszövetség támogatásával 2025-ben szeretnék Kaposvárra hozni a gyermek fitnesz Európa-bajnokságot. 

Fotó: Lang Róbert

– Úgy tűnik, hogy az új kategóriában, a Fitness Challengeben, melyben Kaposváron rendeztünk először Magyar Kupát, is sikeresek leszünk, hiszen már világbajnokunk is van Hati Szófia személyében – mondta Huber István, a Magyar Fitness és Testépítő Szakszövetség elnöke. – Jelenleg arra koncentrálunk, hogy a gyermek világbajnokságon, melyre egy népes csapattal utazunk, szép eredményeket érjünk el. Erre a kaposvári verseny egy nagyszerű felmérései lehetőség volt, hiszen itt újra megmutathatták magukat azok az elit kategóriába tartozó sportolók, akik képviselik majd hazánkat. 
A gyermek korosztály világbajnokságának ebben az évben a szerbiai Cacak városa ad majd otthon június 15-16. között. A kontinensviadalra az utánpótlásra nagy hangsúlyt fektető Bakó-Sas Fitnesz SE hat versenyzője kvalifikálta magát. 
– Már egy-egy magyar versenyen is világbajnokok feszülnek egymásnak, ami jól bizonyítja, erős a mezőny – mondta Huber István. – Aki egy hazai versenyen harmadik, előfordulhat, hogy világbajnok lesz Szerbiában. Nem várhatom el, hogy minden évben mi nyerjünk a csapatversenyt, hiába van ez így egy fél évtizede. Tudjuk, hogy minden sorozatnak van eleje és vége, így előfordulhat, hogy a rendkívül erős szlovákok megelőznek bennünket. Pokoli nehéz őket legyőzni, hiszen rengeteg pénzt kapnak az államtól, ráadásul a magyar mintát lemásolva dolgoznak. 

Felfoghatatlan veszteség érte a sportágat 

 A Bakó-Sas Fitnesz SE versenye előtt megemlékeztek a nemrég elhunyt kaposvári testépítőről, Berkes Lászlóról, akit a rendőrség mellett a Magyar Fitnesz és Testépítő Szakszövetség is saját halottjának tekinti. 
– Egy kaposvári versenyen, 24 évvel ezelőtt ismertem meg Berkes Lászlót, Pál József mutatott be minket egymásnak – mondta Huber István. – Sosem feledem, megkérdezték tőle, hogy mit csinál a rendőrségen, amire azt felelete: behatoló vagyok, bemegyek, akiért kell és kihozom, ha tetszik neki, ha nem. Mindenki dőlt a röhögéstől. Nem sokkal később megkerestem, hogy dolgozzon velem a szövetségnél, ő pedig örömmel elfogadta a felkérését. Remek kapcsolat alakult ki közöttünk, a haláláig szinte minden nap beszéltünk. Azon a félelmetes, horrorfilmbe illő napon is így volt, hiszen együtt voltunk a spanyolországi Európa-bajnokságon. Este fél hatkor köszöntem el tőle és indultam vissza a versenyről a szállodába. Később kaptam egy hívást, hogy Laci picit rosszul érzi magát, így ő is visszament a szállodába. Gondoltam, elkapott valamit, hiszen korábban is volt már ilyen, így, mivel másik szállodában voltunk, felhívtam este hét óra előtt kettő perccel, de nem vette a fel a telefont. Nem aggódtam, mert meg sem fordult a fejemben, hogy egy 47 éves, rendkívül jó fizikai és mentális állapotban lévő férfi meghal az éjszaka folyamán. Másnap reggel értesítettek, hogy nincs pulzusa. A szállodához a rohammentővel együtt értem oda, a szobájába nem engedtek be. Az orvos közölte velem, hogy tíz órával ezelőtt beállt a hirtelen szívhalál, valószínűleg alsó fali infarktus, de ezt pontosan csak a boncolás után tudják megmondani. Ez rányomta a bélyegét az egész Európa-bajnokságra. Az eredmények csodásak voltak, de ez a dolog sokként ért mindenkit. A mai napig nem hiszem el, hogy elhunyt, hiszen egészségesen élt, mindent a sportnak szentelt alá. Kirobbanó formában volt, soha nem mondta, hogy fáradt lenne. A szövetség egyik legjobb edzője volt, olyan sportolók jöttek ki a keze alól, mint Kiss Virág, akit egy ország ismer, vagy Pásztor Vivien, aki épp a halála másnapján lett Európa-bajnok. Ezt már sajnos nem érhette meg. Berkes László a rendőrség mellett a szövetségnél is rengeteget dolgozott, számos előadást tartott, a legfelkészültebb szakember volt. Egy csodálatos embert veszítettünk el. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában