Szélsőbaloldali támadások

2024.01.26. 19:32

Budapesti embervadászat: komoly büntetésre számíthatnak az antifasiszta elkövetők

A tavalyi év egyik legfelkavaróbb esetének bírósági ügye kezdődik január 29-én a Fővárosi Törvényszéken: a 2023. februárban, a kitörés napi megemlékezéshez kapcsolódóan a nyugati szélsőbaloldali mozgalommal összefüggésbe hozott antifasiszták felfegyverkezve támadtak meg járókelőket Budapesten utcáin.

MW

Gazdagréten is csoportosan támadt a brutális Antifa-banda

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Térfigyelő kamera felvétele

Tavaly február 10-én egy símaszkokat viselő, felfegyverzett banda hátulról megtámadott és véresre vert egy negyven év körüli férfit Budapesten. A munkába igyekvő áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azonnal kórházba kellett szállítani. Nem sokkal később kiderült, hogy ez a brutális, leszámolásszerű akció része volt egy komolyabb támadássorozatnak, amit a nyugat-európai szélsőbaloldali mozgalom tagjai, az Antifák követtek el több napon keresztül Budapest utcáin – eleveníti fel a tavaly történteket a Magyar Nemzet.

Az embervadászat kapcsán eddig három személyt kerítettek kézre a hatóságok: egy olasz nőt bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével, két német állampolgárt – egy férfit és egy nőt – bűnszervezetben részvétellel vádoltak meg.

A három szélsőbaloldali aktivistával szemben fegyházbüntetés kiszabását, valamint Magyarország területéről történő kiutasítást indítványoz az ügyészség. Az indítványban szereplő büntetések konkrét mértékéről azonban decemberben még nem közölt részleteket a Fővárosi Főügyészség. Ezért a Magyar Hang a vádlottak ügyvédjein keresztül igyekezett kideríteni, konkrétan mit ajánlott az ügyészség beismerés esetére – adta hírül a Magyar Nemzet.

Az elsőrendű vádlottat képviselő Magyar György ügyvéd elmondta: 11 év fegyházban letöltendő szabadságvesztés szerepel a mértékes indítványban.  

Védencem nagyon rosszul viseli a fogva tartás körülményeit. Úgy érzi, feleslegesen tartották ilyen szigorú felügyelet alatt. Kezdetben a kapcsolattartást sem engedélyezték a szüleivel. Nemzetközi terroristaként tekintettek rá

– mondta a lap megkeresésére az ügyvéd.

A tavaly februári szélsőbaloldali támadássorozat más bűncselekményeket is a felszínre hozott. A nyomozók Jámbor András, a Párbeszéd parlamenti képviselőjéhez köthető Szikra Mozgalom aktivistájának, Dobos Krisztinának a lakásán csaknem háromszáz olyan felvételre bukkantak, amelyeken tizenkét év alatti, köztük két-három éves gyermekek szexuális sanyargatása, megerőszakolása látható.

A lefoglalt adathordozókon hetvenezer olyan pornográf felvételt tároltak, amelyeken láthatóan tizennyolc év alattiak szerepelnek.
Az előkerült ügyekről az alábbi cikkekben írtunk:

A témával kapcsoltban írt a Magyar Nemzet is, amely IDE KATTINTVA olvasható!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában