Feltételek

2024.03.27. 23:36

Magyar falu program: több mint ezer köznevelési intézményt érintő beruházás valósul meg

A beruházások azt a célt szolgálják, hogy azokon a kisebb településeken, ahol az oktatás eredményesen folyik, tovább lehessen javítani az oktató-nevelő munka feltételeit - közölte Maruzsa Zoltán.

MW

Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára

Forrás: MTI

Fotó: Purger Tamás

A Magyar falu program keretében összesen 1041 köznevelési intézményt érintő beruházás valósul meg, amelyből 974 már le is zárult - mondta a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára szerdán a Bács-Kiskun vármegyei Dusnokon.

Maruzsa Zoltán a felújított Dusnok-Fajsz Általános Iskola átadó ünnepségén arról beszélt, hogy a Magyar falu program keretében megvalósuló beruházások is mind azt a célt szolgálják, hogy azokon a kisebb településeken, ahol az oktatás eredményesen folyik, tovább lehessen javítani az oktató-nevelő munka feltételeit.

Az államtitkár kiemelte: a kormányzat 2017-ben vette át az oktatási intézmények épületeinek a fenntartását, működtetését, üzemeltetését, illetve karbantartását, és az elmúlt öt év során 5768 jelentősebb infrastrukturális felújítási vagy beruházási projekt indult el, amelyből 4821 program 2023. december 31-ig le is zárult.

Mint mondta: a magyar köznevelés jelenleg 11 851 feladatellátási helyen működik, tehát összességében megállapítható, hogy az elmúlt időszakban ezek felét érintette valamilyen infrastrukturális fejlesztés.

Zsigó Róbert, a térség fideszes országgyűlési képviselője az eseményen hangsúlyozta: a kormány egyik legfontosabb célja az elmúlt években az volt, hogy fejlessze a településeket, kiemelt figyelemmel a kistelepüléseket. Ennek a munkának az egyik legfontosabb alapja a Magyar falu program, amelynek keretében mintegy 50 millió forintból a dusnoki iskola is megújulhatott.

A tankerület közreműködésével ugyanakkor nagyjából 130 millió forint összegű felújítás is megvalósulhatott az intézményben egyrészt épületfelújítás, másrészt eszközkorszerűsítés formájában - ismertette.

Sárosi Magdolna, a Bajai Tankerületi Központ igazgatója kiemelte: a tankerület 42 iskolájában 28 településen folyik az oktatás. Mint mondta: az elmúlt hét évben közel 4,5 milliárd forint pályázati forrást tudtak a bajai, a kalocsai és a bácsalmási járásban iskolai fejlesztésekre fordítani.

Mindszenti István Dusnok polgármestere (független) arról beszélt, hogy a Magyar falu program hatalmas segítség az ötezer főnél kisebb lélekszámú települések fejlesztése szempontjából. Dusnokon ebben a ciklusban közel 250 millió forint értékű fejlesztés valósulhatott meg csak a Magyar falu program támogatásával. Épültek utak, járdák és játszótér, vásároltak zöldfelület gondozó gépeket, de közösségszervezésre is kaptak támogatást, az általános iskola felújítása mellett.

Gorbay-Nagy Tihamér, a Dusnok-Fajsz Általános Iskola igazgatója elmondta: az iskolának 170 tanulója van és 16 pedagógust foglalkoztatnak. Az intézmény két részből, az 1959-ben épült "régi" és az 1993 óta folyamatosan megújuló épületszárnyból áll.

A most befejezett munkák során az idősebb épületszárnyban szigetelték és lefestették a nyílászárókat, valamint korszerűsítették a fűtési rendszert. Az újabb épületszárnyban kicserélték valamennyi nyílászárót, majd a szigetelést követően az épület új festést is kapott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában