Autó-motor

2010.11.17. 12:42

Egyenlő pályák, egyenlő esélyek

Az Allianznál jól járhatnak azok is, akik nem váltanak biztosítót a kampányban. (x)

x

 

Akár éves díjuk 30-40 százalékát is megspórolhatják az Allianznál azok a meglévő ügyfelek, akik nem váltanak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást. A piacvezető biztosító nem tesz különbséget a meglévő és új ügyfelek díjai között, így a hűséges ügyfelek szerződésük felmondása nélkül is az ideinél jóval kedvezőbb kgfb-díjakban részesülhetnek 2011-ben. A részletekről Horváth Andreát, az Allianz vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.

- Félidejéhez érkezett a gfb-kampány. Hogyan látják a piacvezető biztosítónál, miben más a mostani kampány?

Az idei kampány eddig két tanulsággal szolgált. Az egyik, hogy jócskán emelkedett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (GFB) váltók száma a tavalyi évhez képest, elsősorban az internetes felületeken. A másik, hogy bár a díj mértéke továbbra is nagyon fontos tényező, a többség mégsem a legolcsóbb ajánlatot választja.

- Hogy szerepel az Allianz a biztosítók versenyében?

A független alkuszok előzetes adatai alapján a biztosítást váltók közül eddig legtöbben az Allianzra voksoltak, ami számunkra azt jelenti, hogy a társaság idei termékkínálata összhangban áll a fogyasztók igényeivel. Az is jól látszik, hogy a megbízhatóság és a stabil háttér legalább olyan fontos az autósoknak, mint a díj mértéke. Sokan akkor is az Allianzot választják, amikor egyébként olcsóbb ajánlat is rendelkezésre áll. A mi kimutatásaink ugyanakkor nem támasztják alá egyes online alkuszok azon jelentéseit, miszerint sok meglévő ügyfelünk másik biztosítót választana. Mivel a társaságnál nemcsak online alkuszon keresztüli kötések, hanem a hagyományos fióki és direktbiztosítói csatornák is meghatározóak, így az előzetes adatok alapján úgy látjuk: az Allianz kifejezetten jól szerepel a mostani kampányban. 

- Mekkora szerepet játszik a jó szereplésben új termékük, az e-GFB?

Az e-GFB egy teljesen új termék, amelyet elsősorban azoknak a régi és új ügyfeleinknek ajánljuk, akik rendelkeznek internet kapcsolattal és hajlandóak maguk bonyolítani biztosításuk ügyintézését.
Régi ügyfeleinknek ehhez nem kell új szerződést kötni, elég, ha az Allianz honlapján a szerződésüket e-GFB-re módosítják, és így ugyanazt a díjat kapják, mint azok az új ügyfelek, akik most kötnek e-GFB-t. Szerencsére nemcsak a szerződéskötés lehetséges egyszerűen és kényelmesen az interneten keresztül, hanem a további ügyintézés is: a 2011. január 1-jétől induló ügyfélportálon keresztül a szerződés módosítása, a díjak fizetése, valamint a kárbejelentés is elektronikusan, teljesen automatizáltan működik majd, és díjigazolásért vagy kötvényért sem kell a biztosítóhoz bejönnie, itt azt is kényelmesen letöltheti magának. Az e-GFB-t választó ügyfeleink emellett kizárólag bankkártyás vagy lehívásos díjfizetési mód és éves illetve féléves gyakoriság közül választhatnak.

- Mi a különbség az E-GFB és a hagyományos GFB között?

Szolgáltatásainak körét és törvényi feltételeit tekintve a két termék nem különbözik. A hagyományos Allianz GFB biztosítás a régi értékek, a személyes ügyintézés, a postai levelezést igénylő ügyfeleink részére kínálja a jól ismert Allianz minőséget.  Az e-GFB a piacon jelenleg egyedülálló módon teljes mértékben elektronikus ügyintézésen alapul, amely kizárólag (a zöldkártya igénylést kivéve) elektronikus kommunikációt biztosít a szerződő fél és biztosító között. Az elektronikus ügyintézés mindkét fél számára időt és pénzt takarít meg, így az e-GFB-t választók részére társaságunk kedvezőbb díjakat tud biztosítani. Viszont fontos hangsúlyozni, hogy az e-GFB kedvező díja csak azok számára érhető el, akik az új szerződés megkötésétől kezdve maguk foglalkoznak az interneten keresztül a biztosításukkal. Amíg az ügyfél nem nyilatkozik arról, hogy tudja –e vállalni az e-GFB feltételeit, nem tudjuk számukra automatikusan az e-GFB kedvezőbb díját érvényesíteni.

- A régi ügyfeleik is megkaphatják az e-GFB kedvezőbb díjait?

Csak abban az esetben, ha rendelkeznek internet kapcsolattal, és a www.allianz.hu oldalon új e-GFB szerződést kötnek. 

- És mit tegyenek azok a meglévő ügyfelek, akiknek nincs internet kapcsolatuk?
 
Az Allianz a meglévő ügyfelek hűségét is szeretné díjazni. Így azok, akik a jelenlegi kampányban továbbra is minket választanak, e-GFB kötése nélkül is jelentős, átlagosan akár 30-50 százalékos díjcsökkentésre számíthatnak. Ehhez szó szerint nem kell tenniük semmit: nem kell a meglévő szerződés felmondásával és újrakötésével bajlódniuk, fiókba menniük, az interneten keresgélniük, hiszen a régi és az új ügyfelek díjai között a társaság nem tesz érdemi különbséget. Tehát egyenlő pályán egyenlő esélyekkel indulnak a régi és az új ügyfelek, nincs különbségtétel. 

- Akkor ez egy általános díjcsökkentést jelent minden ügyfél számára?

Becsléseink szerint az ügyfeleink 90 százaléka – gépjármű-típustól és földrajzi elhelyezkedéstől függően – kisebb-nagyobb mértékében az új díjtarifával 2011-ben kedvezőbb helyzetbe kerülhet a 2010. évihez képest. Ennek oka, hogy az Allianznál az elmúlt években végbement szervezet-átalakítási programnak köszönhetően egy hatékonyabb szervezet szolgálja ki az ügyfeleket. Ezzel párhuzamosan a személyi sérüléses közúti balesetek száma 2010 első nyolc hónapjában 9,59 százalékkal csökkent a tavalyi év ugyanezen időszakához viszonyítva. Ezen belül a halálos balesetek száma közel 20 százalékkal (19,15 százalékkal) csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Ezeknek a tényezőknek köszönhetően az Allianz jelentős mértékben tudta csökkenteni az átlagdíjakat 1,5 millió ügyfele számára.  (x)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!