Közélet

2014.06.29. 12:49

Balatoni szennysziget: a kalicivírus csak néhány percig képes fertőzni

Hatalmas szennysziget lebeg a Balaton közepén – írta az Origo.hu szombaton és közölte egy olvasó pünkösd hétfői, Tihany és Szántód között készült felvételét. Ettől biztosan nem, de hasonló szennyeződéstől megfertőződhettek az egy héttel ezelőtti balatonfüredi úszónap résztvevői.

Fónai Imre

Kalicivírus okozhatta a megbetegedéseket, ennyit tudni jelenleg az országos tisztifőorvos közlése nyomán, továbbá hogy a Balaton vízminőségével nincsenek problémák, lokális fertőzés lehet a füredi eset hátterében. Melynek kivizsgálásával azonban akadnak problémák Falus Ferenc korábbi tisztifőorvos szerint, aki azt mondta az ATV-ben: minden hatóság összefogott vizsgálatára volna szükség, ezek az erőfeszítések azonban nem nagyon látszanak.

Falus szerint aprólékosan vizsgálni kellene minden részletet, a vízosztókat is, hogy közülük mindenki egészséges volt-e (jólértesültek szerint a füredi parton elhelyezett mobil illemhelyek tisztaságával is akadtak gondok – a szerző), ilyen, folyamatban lévő eljárásról azonban hivatalosan nem lehet tudni.



– Tömeges fertőzéshez kevés vírus is elég, a kalici különösen fertőzőképes – így a korábbi tisztifőorvos. – A vízből azonban igen nehéz kimutatni, a vízminőség-vizsgálatoknak nem is része, hogy a kalici jelenlét kimutassa. Tudni kell, hogy a kalicivírus nem él meg a vízben, csak rövid ideig. Egy lehetséges verzió szerint elképzelhető, hogy mivel a füredi úszóverseny útvonalát hajók biztosították, valamelyik éppen ez idő alatt ürítette szennytartályát és az úszók frissiben haladtak át ezen. A kalici néhány percig képes fertőzni a vízben, majd szétoszlik, felhígul. De persze nincsen válasz arra sem, hogy valóban mindenki a vízben fertőződött-e meg?
Balatoni vitorlázók körében köztudott, hogy akadnak, akik a tóba ürítik vécétartályaik tartalmát, holott a Balatonon csak olyan hajó közlekedhet, amelynek zárt szennyvízrendszere van.

A tartályok ürítésére, szivattyúzására a kikötőkben van lehetőség – a tapasztalatok szerint azonban néhányan ezt a Balatonban intézik el. Egy vitorlás arról beszélt az Origónak: egyebek között a kikötői díjak emelkedése miatt a kishajók kiszorulnak a kikötőkből, helyettük akkora hajók jelennek meg, amelyek nem is a Balatonra valók. Alig használnak vitorlát, még szélben is motorral közlekednek. A nyilatkozó szerint ezekben az új vitorlástulajdonosokban sokszor nincs meg a tó iránti tisztelet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!