Budapesti férfi tenisztorna

2018.04.24. 18:58

Balázs Attila is búcsúzott a pesti tornától

Fucsovics Márton után Balázs Attila is kiesett az első fordulóban a budapesti 501 ezer euró (156 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán.

A szabadkártyás magyar – aki 163. a világranglistán – a selejtezőből érkezett Matteo Berrettinivel (104.) csapott össze, aki a kvalifikációban Nagy Pétert búcsúztatta. A két játékoson nem látszott a csaknem 60 helynyi különbség, türelmes és időnként szemet gyönyörködtető salakteniszt mutattak be. A 193 centis olasz 4:4-nél elvette a 29 éves Balázs adogatását, és 38 perc elteltével szettelőnybe került.

A Davis Kupa-válogatott magyar a folytatásban 3:2-nél brékelt, majd előnyét magabiztosan megőrizve 6:3-mal kiegyenlített.

A döntő játszma elején Balázs elbukta a szerváját, majd dühében földhöz vágta az ütőjét, de összeszedte magát, és az ellenfelet őrületbe kergető nyesésekkel felzárkózott 3:3-ra. A magyar teniszező okos játékkal és mesteri ejtésekkel kiharcolta a rövidítést, melyben Berrettini rontott kevesebbet, így ő jutott a nyolcaddöntőbe. A találkozó 2 óra 19 percig tartott.

A centerpálya utolsó mérkőzésén az első ATP-főtábláján szereplő, 18 éves Piros Zsombor (453.) következik az orosz Mihail Juzsnij (100.) ellen.

Eredmények:

1. forduló (a 16 közé jutásért):

Matteo Berrettini (olasz)-Balázs Attila 6:4, 3:6, 7:6 (7-4)

Baszilasvili (georgiai)-Lorenzi (olasz) 6:4, 6:2

Seppi (olasz)-Fabbiano (olasz) 4:6, 7:5, 6:3

korábban:

Yannick Maden (német)-Fucsovics Márton (6.) 4:6, 6:3, 6:2

Marterer (német)-Troicki (szerb) 3:6, 6:4, 6:4

Struff (német, 7.)-Zopp (észt) 2:6, 6:4, 7:5

Bublik (kazah)-Isztomin (üzbég) 6:7 (6-8), 7:6 (7-5), 7:5

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!