Járvány

2021.02.26. 05:50

122 millió forintot fizet a japán kormány, ha valaki belehal a koronavírus-vakcinába

A távol-keleti szigetországban ezzel a döntéssel szeretnék növelni a vakcinákkal szembeni közbizalmat.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Norihisa Tamura japán egészségügyi, munkaügyi és jóléti miniszter egy parlamenti felszólalásában bejelentette, hogy

a kormány 44 millió jen, azaz átszámítva körülbelül 122 millió forint kárpótlást fog fizetni azoknak a családnak, melyekben valaki bizonyíthatóan belehalt a koronavírus-vakcina mellékhatásiba

– írja a Kyodo japán hírportálra hivatkozva az Independent.

A japán képviselőház költségvetési bizottsága által elfogadott kompenzációs törvény szerint

5 millió jen (15 millió forint) kártérítést kaphat az, aki maradandó károsodást vagy fogyatékosságot szenved a vakcinától. A kormány emeltet a temetkezési költségeit is átvállalja 200 ezer jenig ( 550 ezer forint) annak, aki belehal az oltóanyagba.

A Japán-specifikus vakcinatesztek miatt, melyek szükségességét a szakértők vitatják, csak február végén kezdődhet meg a tömeges oltás a távol-keleti szigetországban.

A japán egészségügyi hatóságok – a törvényi előírásoknak megfelelően – csak azt követően engedélyeznek bármelyik koronavírus-vakcinát az országban, miután megbizonyosodnak arról, hogy a készítmény a japánok szervezetében is ugyanolyan immunválaszt vált ki, mint a világ más részein élő emberekében.

A közvélemény-kutatások szerint a japán lakosság nagyjából 65 százaléka akarja beadatni magának a koronavírus-oltást.

A japán kormány elsősorban a Pfizer/BioNtech vakcinájával immunizálná a lakosságot. Ebből a készítményből eddig 144 millió adagot, azaz 72 millió ember kétszeri beoltására elegendő mennyiséget rendeltek az amerikai gyártótól – olvasható a Ripostban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!