Évforduló

2017.08.28. 14:35

Húsz évvel tragikus halála után sem felejti a világ Diana hercegnőt

Két fia a mai napig bánja a rövidre sikerült utolsó telefonbeszélgetést. A legendás hercegnőre emlékezünk.

Két évtizeddel Diana hercegnő halála után még mindig tartja magát az elmélet, hogy a fél világot meg­rázó tragédia nem baleset, hanem előre kitervelt gyilkosság volt. Az évforduló közeledtével felélednek az összeesküvésről szóló történetek.

A Károly trónörököstől már elvált Diana és barátja, Dodi el-Fayed 1997. augusztus 31-én a párizsi Ritzből Dodi lakására indult, mert a szálloda előtt összegyűlt fotósok és bámészkodók zavarták a hotel vendégeit. A Ritz elé megtévesztésül egy Mercedest és egy Range Rovert rendeltek, Dianáék azonban a hátsó kijáratnál egy Mercedes S280-asba ültek be. A csel nem sikerült, a fotósok motorral követték a száguldó autót, és az a Place de l’Alma alagútban egy pillérnek csapódott. A paparazzók ahelyett, hogy segítséget hívtak volna, inkább a roncsokat, a halottakat és az életéért küzdő walesi hercegnőt fotózták. Egy véletlenül arra járó orvos elsősegélyt akart nyújtani, félrelökték, csak nagy nehezen jutott Dia­nához. Két órával később a Pitie Salpêtriére kórházban a hercegnő életét vesztette – olvasható a Vasárnap Reggel összeállításában.

Később kiderült, a biztonsági övet sem Diana, sem Dodi, sem a sofőr, Henri Paul nem használta, csupán a testőr Trevor Rees-Jones, a baleset egyetlen túlélője. A nyomozás 2008-ban megállapította, hogy a tragédiát az ittasan vezető sofőr és a járművet üldöző paparazzók okozták. A sofőr, Henri Paul édesapja azóta sem hiszi el, hogy a hercegnő halálát szerencsétlen véletlen okozta, és azt állítja, néhányan a Scotland Yardon is így vélik. Szerinte sofőr fia csak „járulékos veszteség” volt. Mohammed Fayed, Dodi apja szerint is gyilkosság történt.

Diana hercegnőt milliók gyászolták. Életéről könyvek, dokumentumfilmek jelentek meg, korai halálát sokan nehezen tudták elfogadni.

Vilmos és Harry herceg kiskamaszként veszítette el az édesanyját, a közelmúltban egy dokumentumfilmben meséltek a tragédia idején megéltekről. Néhány évvel ezelőtt Harry még feldolgozhatatlan traumaként említette, hogy 12 esztendősen édesanyja koporsóját kellett kísérnie. Most azonban megértőbben fogalmazott, s azt mondta, már nem bánja, hogy gyerekként jelen volt édesanyja temetésén. Vilmos, Cambridge hercege most elmesélte, miként próbálta elrejteni érzelmeit a nagyon hosszú és magányos úton:

„Úgy éreztem, ha a földet bámulom és a hajam az arcomba hullik, senki sem láthat.”

Az anyjukkal folytatott utolsó telefonbeszélgetés mindkettőjük lelkébe beleégett, akkor Erzsébet királynő balmorali kastélyában nyaraltak.

„Azt hiszem, nagyjából 5 percet ha beszéltünk, aztán rohantam a dolgomra, hisz később úgyis újra hív majd. Harryvel alig vártuk, hogy letehessük a telefont, de ha tudom, hogy mi történik, nem lettem volna olyan flegma”

– mesélte Vilmos herceg. Harry csak arra emlékszik, hogy gyorsan elköszönt az anyjától.

„Azt hiszem, egész életemben bánni fogom, hogy ilyen rövidre sikerült az utolsó beszélgetésünk” – mondta.

Diana azt tervezte, válása után aktív közszereplő lesz, ezért titokban beszédtanárhoz járt, az órákon élete nehéz pillanatait mondta magnóra. A fondorlatos módon megszerzett felvételekből a hercegnő halála után két válogatás is készült, a brit tévécsatornák azonban egyiket sem sugározták.

A huszadik évfordulót kihasználva most a Chanel 4 állt elő a hercegnő magánéletének személyes részleteivel. A The Daily Telegraph konzervatív brit napi­lap Sárdobáló gyűlölködés, történelemnek álcáz­va címmel közölt lesújtó kritikát a filmről. A nem nyilvánosságnak szánt felvételekből kiderül, hogy Diana gyermekkorában lázadónak tartotta magát, a tanulás nem érdekelte. Kapcsolatuk elején Károly herceg közeledését tolakodónak érezte, és letaglózta, amikor eljegyzésük bejelentésekor a trónörökös kitérő választ adott arra, hogy szerelmes-e Dianába.

Károly trónörökös hírneve a Diana hercegnő halála után eltelt két évtizedben sem javult, inkább jelentősen romlott. A trónon csupán a megkérdezettek 22 százaléka látná szívesen Károlyt, 51 százalékuk Vilmost szeretné királyának.

Borítókép: AFP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!