Vérmérgezés

2017.10.30. 16:26

Rabszolgaszerződéssel dolgozhatott a manöken

Vizsgálják a kínai hatóságok, hogy közrejátszhatott-e a túlhajszoltság a 14 éves orosz manöken nem teljesen tisztázott halálában Sanghajban. 

Vlada Dzjuba, aki november 8-án töltötte volna be 15. életévét, néhány nappal a rangos Sanghaji Divathét után halt meg, orosz médiaértesülések szerint krónikus agyhártyagyulladásban, „amelyet rendkívüli kimerültség súlyosbított”.

A The Siberian Times úgy értesült orosz forrásokból, hogy a permi illetőségű lány közvetlenül az után lett rosszul, hogy 13 órán át dolgoztatták egy ékszerkatalógus számára végzett nonstop fotózáson. A hírportál szerint a fiatal lányt „rabszolgaszerződéssel” foglalkoztatták, fizetésének a legnagyobb részét elvonták különféle kifogásokkal, és egészségbiztosítása sem volt, ezért nem fordult időben orvoshoz. A modellkedés miatt iskolai tanulmányait is félbeszakította.

A Dzjubát foglalkoztató kínai modellügynökség (ESEE) vasárnap este közleményben cáfolta, hogy a végkimerülésig dolgoztatta volna a pénteken egy sanghaji kórházban elhunyt orosz manökent, szerintük a két hónapja Kínában dolgozó lány mindig kapott kellő időt a pihenésre, legtöbb feladata nyolc órán belül véget ért, és más modellekhez képest még mérsékelt is volt a leterheltsége.

A közleményt ismertető angol nyelvű kínai hírportál, The Global Times az orvosokra hivatkozva azt írta, hogy a lány vérmérgezésben halt meg, több létfontosságú szerve is felmondta a szolgálatot.

A szépséges modell tisztázatlan körülmények között bekövetkezett halála felújította a vitát a Kínában foglalkoztatott, jórészt a volt Szovjetunió területéről verbuvált fiatal manökenek munkakörülményeiről – jegyezte meg az AFP.

Az orosz törvények szerint kiskorúkat legfeljebb heti 3 órában lehet dolgoztatni. A kínai jogszabályok ennél megengedőbbek, de különleges engedélyhez kötik a 16 éven aluliak foglalkoztatását, és előírják azt is, hogy biztosítani kell a fiatalok tanuláshoz való jogát. A The Siberian Times úgy tudja, hogy Dzjuba korábban többször is rosszul lett a kifutón.

A haláleset ügyében vizsgálatot indított a kínai rendőrség és a Sanghaji Divathét is. Vizsgálják az ügyben az orosz közvetítőcég, a szentpétervári Smirnoff Models esetleges érintettségét is.

Vlada Dzjuba 178 centiméter magas volt, amikor 12 évesen manökenkedni kezdett anyja biztatására, aki egy permi divatmagazin főszerkesztője. Tizennégy évesen utazhatott először önállóan külföldre, és első útja Kínába vezetett, ahol általában 14-18 éveseket keresnek manökennek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!