2021.02.08. 10:30
Megrázó! A temető előtt gyújtotta fel magát egy férfi
Drámai jelenet játszódott le néhány napja.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Gányai Balázs rendőr főhadnagy, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a kemma.hu-nak elmondta, hogy egy 50 év körüli férfi gyújtotta fel magát február 6-án, késő délután az esztergomi Petőfi Sándor utcában, a temető bejáratánál.
Ezt vette észre egy másik látogató, aki azonnal felhívta a segélyhívót, majd megkezdte a férfi lángoló testének eloltását.
Varga Mihály Sebestyén tűzoltó főhadnagy, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője közölte: az esztergomi hivatásos tűzoltókat riasztották a helyszínre, rajtuk kívül a mentőszolgálat munkatársai és a rendőrök is helyszínre siettek. A konténerben lévő férfit a tűzoltók segítettek kiemelni.
A Bors úgy tudja, az életét az utolsó pillanatban sikerült megmenteni. Idegenkezűség gyanúja nem merült fel, így a rendőrök általános közigazgatási eljárásban indítottak eljárást.
A Bors megkereste az Országos Mentőszolgálat Kommunikációs Osztályát, akiktől azt kérdeztük, hogy a férfi milyen fokú égési sérüléseket szenvedett, a testének hány százaléka égett meg, s milyen állapotban szállították kórházba. Válaszukban azt közölték, hogy a mentők egy 60 év körüli férfit súlyos égési sérülésekkel szállítottak kórházba.
Borítókép: illusztráció
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten