megrázó részletek

2021.10.02. 08:55

Kiderült, mi történt Michael Schumacherrel a tragédia utáni éjszaka

Michael Schumacher kemény dolgokon ment keresztül.

Megviselte Michael Schumachert a San Marinóban történt tragédia. A F1 német legendája álmatlanságban szenvedett, miután a brazil riválisa, Ayrton Senna halálos kimenetelű balesetet szenvedett 1994-ben.

Ayrton Senna 1984-ben
Fotó: Gabriel DUVAL / AFP

Felmentünk a pódiumra, és azt mondták, kómában van, de ez sok mindent jelenthetett

– idézi a DailyStar Schumacher szavait.

Emlékszem, ahogy két órával a verseny után Mr. Walkinshaw odajött hozzám, és elmondta, nagyon rossz a helyzet. Később már volt, aki azt mondta, meghalt, de nem lehetett mindent elhinni

– tette hozzá a Bors szemléje szerint.

Végül órákkal a verseny után jelentették be hivatalosan, hogy Senna életét valóban nem tudták megmenteni. Schumacher a lelki állapotáról a róla szóló dokumentumfilmben beszélt.

Elmondta, felriadt az éjszaka közepén, és csupán három órát aludt egész éjszaka.

A következő hetek pedig még rosszabbak voltak. Aztán el kellett fogadnom, hogy meghalt.

– fogalmazott Schumi.

Borítókép: Michael Schumacher 1998-ban

Ezek is érdekelhetik