98 évesen gyógyult ki a koronavírusból Marika néni

Az összes dolgozó és tíz idős beteg is megfertőződött koronavírussal a nemesbikki Béthel Református Szeretetotthonban, és kivétel nélkül mindannyian meggyógyultak, köztük a 98 éves Marika néni is. Csoda történt? Vagy valami más van a háttérben?

A nemesbikki idősek otthonában október 27-én rendelte el a Nemzeti Népegészségügyi Központ járási tisztifőorvosa a munkatársak szűrését covid-19 gyanúja miatt. Mind a kilenc munkatársnak pozitív lett a koronavírus tesztje, 11 idős lakó közül pedig 10 demens beteg bizonyult fertőzöttnek.

Mindvégig volt mellettük orvos

Csodával határos módon mindegyik, bőven 80 éves kor felett járó lakó felgyógyult a koronavírusból, még a 98 éves Marika néni is. Állapotukat mindvégig figyelemmel kísérte az orvos.

Marika néni
Fotó: Ripost

„Ez a helyzet alaposan feladta nekünk a leckét” – mondta a ripost-nak Victor Dániel, az intézet vezetője.

„A részleget, ahol az idősek laktak, elkülönítettük, az érintett munkatársak otthoni karanténba vonultak. A többi gondozó, kiegészülve a takarítókkal, 12 órás munkarendben dolgozott. Egy munkatársunk teljes védőfelszerelésben csak az elkülönített lakókkal töltötte a műszakját.”

Az idős embereknek csak enyhe tüneteik voltak, főleg hőemelkedés, néha láz, köhögés.

Megállították a járvány terjedését

Három hét kemény munka után az otthon vezetői végre megkapták a tisztifőorvos felszabadító határozatát: nincs újabb megbetegedés, a korábban fertőzöttek pedig meggyógyultak. Sikerült megállítaniuk a járványt!

Sokan keresnek magyarázatot a csodás gyógyulásra. Abban biztosan szerepet játszott, hogy az idősekről odaadóan gondoskodnak az otthonban, így jó állapotban voltak, és a vezetőség azonnal intézkedett, sikerült elkülöníteni és megfelelően ápolni a betegeket, mindvégig biztosítva az orvosi felügyeletet.

Ám van még egy egyszerű magyarázat: ezek a betegek demensek, vagyis feledékenyek, híreket nem néznek, nincsenek tudatában annak, hogy világjárvány van, és gyakorlatilag semmilyen stresszhatás nem éri őket.

Az idősotthon
Fotó: Ripost

Isteni csoda történt a vezető szerint

Victor Dániel a református idős otthon vezetője Isten csodájának tartja, ami Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történt.

„Csodáljuk a többiek szó nélküli, hűséges helytállását, de mindenek fölött Istennek adunk hálát a gyógyulásért és a kapott erőért, kitartásért” – magyarázta a történteket. „Lehet elméleteket gyártani (gyenge, mutálódott vírus, stresszmentes környezet és életmód), de hisszük, hogy igaz, amit a 138. Zsoltárban Dávid így mond Istennek: „Elöl és hátul körül zártál engem, és fölöttem tartod kezedet. Csodálatos előttem ez a tudás, magasságos, nem érthetem azt”„

Elképzelhető, hogy a demens betegek nyugalma is hozzájárult a gyógyulásukhoz? – kérdezte a Ripost a szakembert.

„A pszichoneuroimmunológia, mint tudomány, hosszú ideje foglalkozik ezzel a kérdéssel” – válaszolt a lapnak Szlobodnyik Csaba. A klinikai pszichológus egy érdekes példát is felhozott: vizsgaidőszakban az összes egyetemista meg van fázva, ugyanis a stressztől romlik az immunrendszer működése.

„Biztos vagyok benne, hogy ezek az idős emberek azzal, hogy nem estek pánikba, hiszen jóformán annak sem voltak tudatában, hogy betegek, könnyebben meggyógyultak” – tette hozzá a szakember.

Dr. Csókay András idegsebész márciusban közzétett videójában megerősítette, hogy a félelem és a stressz kedvezőtlenül befolyásolja, tönkreteszi immunrendszerünket. Ez is megerősíti: a félelem hiánya közrejátszhatott az otthon tíz, 80 év feletti lakójának gyógyulásában.

Mi a demencia?
A demencia a memória kimutatható károsodását jelenti. A beteg nehezen tájékozódik, eltéved, nagyon ingadozó a hangulata, elfelejti, hová tette a tárgyait, nehezen fejezi ki magát, végül pedig a személyisége is megváltozik.

Borítókép: a 98 éves Marika néni is meggyógyult

Hozzászólások

Átterelődött kereskedelem
Az e-kereskedelmi forgalom erőteljesen nőhet a negyedik negyedévben
piacvezető lehet / 5 órája
Az osztrák VIG megveszi az Aegon közép- és kelet-európai részlegét
Az osztrák cég ezzel megszerzi az Aegon biztosítási üzletágát Magyarországon, Lengyelországban, Romániában és Törökországban.
Gyász
„Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, akár a csillagok. Ami néked szent és nyugalom, Az nékünk örökös fájdalom.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GULYÁS ELEK göllei lakos, 92. életévében elhunyt. Temetése december 5-én, szombaton a 10 órai gyászmisét követően lesz a göllei temetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
„Beteg voltam nem búcsúztam, most búcsúzom mindenkitől, aki ismert és szeretett.” Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk, hogy SZIJÁRTÓ CSABA kaposvári lakos életének 65. évében hosszú betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása december 4-én, pénteken 15 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek." (Juhász Gyula) Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk és nagypapánk PETŐ IMRE nyugalmazott vadászpilóta november 22-én örökre itt hagyott bennünket. Utolsó útjára december 3-án, 15 órakor kísérjük a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Drága emléke szívünkben él. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. MAROS JÁNOSNÉ Kovács Erzsébet volt pamuki lakos, életének 81. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása december 3-án, csütörtökön a 14 órai gyászmisét követően a pamuki temetőben lesz. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését, s ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÁSPÁR JENŐNÉ volt balatonújlaki lakos 90 éves korában elhunyt. Temetése december 1-én a 14 órakor kezdődő gyászmise után a balatonújlaki temetőben lesz. Gyászoló családja
"Nem foghatjuk már dolgos kezed, Nem simogathatjuk őszülő fejed, Nem tekint ránk aggódó szemed, Marad a csend, mindent köszönünk Neked!" Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PALKA SÁNDOR hencsei lakos életének 89. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása december 3-án, 13 órakor lesz a hencsei temetőben. Gyászolják felesége, fia és unokái
"Emléked örökké itt marad, Amíg élünk, Te velünk maradsz." Fájó szívvel tudatjuk, hogy édesanyám, nagyanyánk ANDOK ISTVÁNNÉ Nagy Margit 92 éves korában, megtért Teremtőjéhez. December 2-án, szerdán, 13.30 órakor kísérjük örök nyugvóhelyére a toponári temetőben. Köszönjük, hogy utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy POSZA SÁNDORNÉ Lergel Margit táskai lakos életének 87. évében elhunyt. Temetése november 28-án 13 órakor lesz a táskai temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló családja
Gölle Község Önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy DR MISETA JÁNOS gyógyszerész Gölle Község díszpolgára 89 éves korában elhunyt. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Gölle Község Önkormányzata
„Ha emlegettek köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok mosolyogjatok, Mert én már Istennél vagyok.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÁSZ PÁLNÉ jákói lakos életének 84. évében elhunyt. Temetése december 1-én, kedden a 14.30 órai misét követően 15 órakor lesz a jákói temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolja szerető családja
„Úgy mentél el szótlan, csendben, meggyötört tested sírhalom. Elpihentél a csillagok közt, hol nincs már fájdalom.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ZSEBI JÁNOSNÉ Géza utcai lakos 98 éves korában elhunyt. Temetése november 30-án, hétfőn, 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
„Soha nem feledünk, mindig velünk maradsz, Halálod míg élünk, fájó emlék marad.” Fájó szívvel emlékezünk KIRÁLY JÁNOSNÉ volt imremajori lakos halálának második évfordulóján. Szerető férje és családja
"Csillag volt, mert szívből szeretett, S mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, De szívünkben él, és örökké ott marad." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk KANIZSAI LÁSZLÓNÉ 80 éves korában elhunyt. Temetése november 27-én, pénteken 15 órakor lesz a buzsáki temetőben. Előtte engesztelő szentmise 14 órakor a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban velünk osztoznak. A gyászoló család
„Az édesanyák nem halnak meg, csak fáradt szívük pihenni tér.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VÖRÖS JÓZSEFNÉ Rákóczi Mária volt Kaposvár, Egyenesi úti lakos, életének 80. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése szűk körben, december 2-án, szerdán 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
„Elmentem Tőletek nem tudtam búcsúzni, Nem volt idő arra el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok: Nézzetek az égre! ” Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyám, nagymamám, anyósom SOMOGYI JÓZSEFNÉ Kiss Erzsébet volt zimányi lakos 85 éves korában rövid betegség után elhunyt. Temetése november 27-én, pénteken 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
„Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RADÁK JÓZSEF kaposmérői lakos életének 79. évében elhunyt. Temetése november 28-án, szombaton 13 órakor lesz a kaposmérői temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
"Elpihent a szív, mely értünk dobogott, számunkra élni fogsz, mint a csillagok." Fájó szívvel emlékezünk DRANKOVICS JÓZSEF Papi halálának 6. évfordulóján. Örökké szerető feleséged és családod
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS ISTVÁN kaposújlaki lakos 89 éves korában elhunyt. Az érte szóló gyászmise november 29-én, 11.45 órakor lesz a kaposújlaki katolikus templomban. Temetésére november 30-án, hétfőn, 10 órakor kerül sor a kaposújlaki temetőben. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk minden kedves ismerőssel, volt kollégával és a tanítványokkal, hogy RÓZSA ISTVÁNNÉ Nusi néni életének 83. évében elhunyt. Végső búcsút november 26-án, csütörtökön 11 órakor veszünk tőle a kaposvári Nyugati temetőben. Gyermekei és unokái
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOROSA IMRÉNÉ tanítónő segesdi lakos, életének 84. évében hosszú betegség után csendben eltávozott. Temetése november 27-én, pénteken 15 órakor lesz a segesdi Mária-telepi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
valami nagyon nem stimmel / 6 órája
Emberölés miatt nyomoznak, átkutatták Maradona orvosának lakását
egy laza nap / 6 órája
Hűha! Palvin Barbi csak egy piros köntöst kapott magára
röplabda / 6 órája
Második meccsüket nyerték két nap alatt a kaposvári lányok
Molnár Gábor
imádták a nők / 7 órája
Ez a fotó a bizonyíték, mekkora vagány volt fiatalon Balázs Fecó
adománygyűjtés / 8 órája
Az aprópénz most az egyik legnagyobb segítség a nehéz sorsú családoknak
Góz Lilla, Marosi Gábor
Ételt, Otthont, Esélyt! / 8 órája
Elindult Magyarország legnagyobb ünnepi összefogása