Hallgassa élőben!
Fotó: Bors

Árpáék is éles fegyverrel lőttek a forgatáson

Az Alec Baldwin okozta halálos fegyverbaleset kapcsán aktuális a kérdés, hogy egy magyarországi forgatáson előfordulhat-e hasonló tragédia? Kiderült, Árpa Attiláék is használtak éles fegyvert az Argo 2-ben, de szerinte hibák sorozata kellett ahhoz, hogy Baldwinéknál megtörténjen a baj.

Napokkal a baleset után még mindig azt találgatja a világ összes filmese, hogy miként fordulhatott elő, hogy Alec Baldwin éles fegyverrel lőtt a kamera irányába.

Helyi idő szerint múlt csütörtökön szörnyű baleset történt a Rust című westernfilm forgatásán. A főszereplő és egyben producer, Alec Baldwin egyetlen pisztolylövéssel megsebesítette a film rendezőjét, Joel Souzát, és agyonlőtte az operatőrt, a 42 éves Halyna Hutchinst. A színész kellékfegyverében az első vizsgálatok szerint éles töltény volt.

A hír sokkolta a filmes szakmát, a világ minden táján azt találgatják, hogy miképp történhetett ilyen tragédia.

Gonda Zsolt, az ország legismertebb fegyvermestere pár nappal ezelőtt Bochkor Gábor reggeli műsorában, a Retro Rádióban azt mondta, hogy Magyarországon azért sem fordulhat elő a Baldwinéhoz hasonló baleset, mert itt a fegyvereinket úgy kell átalakítani, hogy lövedék semmilyen körülmények között ne tudja elhagyni a csövet.

„Kiherélt” fegyver

A Borsnak megszólalt egy, a kellékekben és díszletekben jártas filmes is, aki a fóti filmgyárban dolgozik, így számos olyan produkcióban vett részt, többek között a Terminátor vagy a Szárnyas fejvadász című szupermozikban, ahol fegyvereket használtak.

– A vaktöltény eleve nem úgy néz ki, mint az éles: hátoldalán van egy jelzés, és gömbölyűbb, mint az éles lőszer. Nem könnyű, de meg lehet különböztetni őket egymástól.

Magyarországon nem fog előfordulni ilyen véletlen, mert az itt forgatott filmekre nem lehet, csak „kiherélt” vagy gumifegyvert bevinni és nagyon figyelnek a szakemberek

– mesélte el a filmes. Hozzátette, hogy ugyanúgy durran a vaktöltényes fegyver is, mint az igazi, pont azért, hogy élethű legyen, lövedék azonban nem hagyja el a csövet. Magyarországon a forgatásokon csakis ilyet használnak, legyen az egy szerény költségvetésű magyar vagy egy óriás stábbal érkező amerikai produkció.

Herendi Gábor: a torkolattűz látványra ugyanaz

A Balázs Béla-díjas filmrendező megdöbbent, amikor meghallotta a tragédiát. Véleménye szerint a világ minden táján ugyanazok a szigorú szabályok vonatkoznak a filmforgatás közbeni fegyverhasználatra.

– A vaktöltény és az éles töltény között, ha kilövik, látványban nincs különbség. Ugyanolyan a torkolattűz, ugyanúgy ránt egyet a fegyver – mondta a Borsnak a direktor. – Ezért sincs értelme éles fegyvert használni a forgatáson. A színésznek egyébként a szabályok szerint nem feladata ellenőrizni a fegyvert, amit a kezébe adnak, ez minden esetben a fegyvermester dolga.

„Hangosan kimondja, hogy milyen fegyvert adott oda”

Árpa Attila színész, rendező számos „lövöl­dö­zős” akciófilmben sze­­repelt már, de ilyen hanyag fegyverkezeléssel még sosem találkozott.

Értetlenül állok a történtek előtt! Nem stimmel az egész, és hogy pont Amerikában? – értetlenkedett a színész-filmrendező, aki úgy folytatta, hogy meggyőződése, hogy ezen a forgatáson hibát hibára halmoztak, ami meglátása szerint egyáltalán nem jellemző az amerikai forgatásokra.

Az USA-ban borzasztó szigorúan veszik a szabályokat, szakszervezeti előírások határozzák meg még azt is, hogy ki nézhet a rendező kamerájába. Minden engedélyköteles. A fegyverekkel kapcsolatban pedig el kell hogy mondjam, hogy valószínűleg rengeteg szabályt szegtek meg:

1. Az éles fegyver mindig el kell legyen zárva, olyan nem történhet, hogy valaki csak úgy „felkap” egyet, és odaadja a színésznek egy jelenethez.
2. Csakis a fegyvermester kezelheti a lőfegyvereket, akkor is, ha nem éles és ha nincs töltve.
3. Ha nem fegyvermester kezeli, akkor is az ő asszisztense, és alapos átvizsgálás után hangosan kimondja, hogy milyen fegyvert adott oda, kinek, és hány tölténnyel van megtöltve, élesítve van-e.
4. A színésznek nem felelőssége, viszont a józan ész úgy diktálja, hogy ha egy jelenetben fegyvert kell használnia, és nem a fegyvermestertől kapja a kezébe, egy újbóli ellenőrzést rendeljen el.
5. Plexifalnak kell védenie az egész stábot, sőt a kamerát is, de nem ritka a golyóálló mellény használata sem.
6. Mielőtt egy fegyveres jelenethez forog a kamera, a gyakorlat szerint érdemes kipróbálni a fegyvert egy próbalövéssel, természetesen nem emberre célozva.

Az Argo 2-ben volt éles fegyver

A Bors úgy tudja, hogy itthon általában nem forgathat senki éles lőfegyverrel, pláne nem töltött éles lőfegyverrel. Viszont az is kiderült, hogy egyedülálló módon ez alól az Argo 2 kivételt képezett 2015-ben.

Természetesen nem emberre, hanem tárgyakra lőttünk, és nem színészek, hanem szakértők használták a fegyvereket – mondta Árpa Attila. – A stáb plexifallal védte magát, és rengeteg engedélyt kellett hozzá beszereznünk mindenki biztonsága érdekében.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
A 30 perces sajtos rúd receptje

Hozzászólások

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Méteres, a karácsonyi asztal dísze
hirdetés
Ötletből érték – de kié lesz a haszon?
Ellenőrzés
Huszonegy lábbeli és ruha közül csak egy szandál és egy kardigán maradhatott forgalomban
Bach-művek / 19 perce
Jevgenyij Koroljov ad zongoraestet a Zeneakadémián
A zongoraművész azt vallja, hogy az igazi művészet több a tökéletes színvonalú technikai megvalósításnál.
Gyász
„Küzdöttél, de már nem lehet, átölel a csend és a szeretet.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy APRÓ FERENC életének 87. évében elhunyt. Temetése december 8-án szerdán, 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. Szerettei
"Mikor a testemet már roskadozva vittem, "Mikor a testemet már roskadozva vittem, váratlanul csendesen átölelt az Isten". Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk BANKA LAJOSNÉ Dömötör Mária életének 85. évében szerető szíve örökre megpihent. December 9-én 14.45 órakor örök nyugalomra helyezzük a csurgói József Attila utcai temetőben, előtte 14 órakor gyászmise a Jézus szíve templomban. Ezúton köszönjük meg mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük mindenkitől. Gyászoló családja
"Búcsú, mit nem mondtál ki, nekünk elmaradt. Hisz még élni akartál a földi kín alatt.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy OTT FERENC mezőcsokonyai lakos, 76 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése december 10-én pénteken a 10 órai gyászmisét követően lesz a csombárdi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerető lányai, vejei és unokái
"Nem felejtelek, amíg dobog a szívem. Úgy érzem, te is itt vagy velem. Te voltál mindenem, amíg éltél. Egy a reményem, ami éltet és vezet, Hogy egyszer majd találkozom veled." Soha el nem múló fájdalommal emlékezem CSÖKLI JÁNOS 8 éves elmúlására. Örökké gyászoló feleséged és szeretteid
Mély fájdalommal tudatom, hogy édesanyám SIPOS JÓZSEFNÉ Varga Gizella balatonboglári, majd balatonlellei lakos életének 88. évében elhunyt. Temetése december 7-én, 14 órakor lesz a balatonboglári temetőben. Gyászoló fia
"A lélek oda áhítozik, ahonnan a földre szállt. Ott örök nyugalom vár reá, tekintete megnyugszik, a tiszta és csillogó fényeken." Gige Község Önkormányzata megrendülve tudatja, hogy CSONTOS JÁNOSNÉ Manci néni Gige község díszpolgára, a település volt könyvtárosa, óvónője életének 91. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Utolsó útjára 2021. december 4-én, szombaton 10 órakor kezdődő mise után kísérjük a gigei temetőben. Emlékét szívünkben megőrizzük!
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy ORBÁN ZOLTÁNNÉ Hegyi Magdolna balatonlellei lakos 67 éves korában elhunyt. Temetése december 6-án, 14 órakor lesz a balatonlellei régi temetőben. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy férjem, édesapám VINCZE LAJOS hedrehelyi lakos tragikus hirtelenséggel életének 70. évében 2021.11.27-én elhunyt. Kérésének megfelelően nyilvános temetés nem lesz. Gyászoló szerettei
Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy községünk polgármestere SUDÁR ZOLTÁN tragikus hirtelenséggel életének 54. évében november 23. napján elhunyt. Végső búcsúztatására december 4-én, szombaton 11 órakor kerül sor a mezőcsokonyai temetőben. Sudár Zoltánt Mezőcsokonya Község Önkormányzata saját halottjának tekinti. Emlékét és munkásságát örökké megőrizzük! Gyászoló családja és Mezőcsokonya Község Önkormányzata
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZALAI RICHÁRDNÉ Kimmel Éva volt kaposvári lakos, 86 éves korában elhunyt. Temetése december 8-án 14 órakor a kaposvári Keleti temetőben lesz. A Gyászoló család
„Emléke él és élni fog, míg az én szívem e földön még dobog. Őrzöm a képét, a mosolyát, a hangját s minden gesztusát. Mert nem halt meg Ő, még mindig él nekem, csak messze távozott, hol meg nem érinthetem.” Fájó szívvel emlékezek drága leányom GABOSNÉ TÓTH JOLÁN halálának 7. évfordulójára. Bánatos édesanyád
„Elköltöztél nem vagy többé, Nekünk mégis élsz örökké.” Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZILÁGYI LÁSZLÓ ISTVÁNNÉ Dezső Mária volt batéi lakos, 61 éves korában elhunyt. Temetése december 6-án hétfőn, 13 órakor lesz a batéi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HEGEDŰS BÉLA kaposvári lakos életének 82. életévében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Szerettünktől december 6-án, hétfőn 14 órakor veszünk végső búcsút a kaposvári Nyugati temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Szerető családja
"Az emlékezéshez nem emlék, Hanem szeretet kell, S akit szeretünk, Azt nem feledjük el." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSONTOS JÁNOSNÉ Ivelics Mária volt gigei óvónő és könyvtáros 91 éves korában, november 18-án elhunyt. Temetése december 4-én lesz a helyi katolikus imaházban és temetőben. A mise 10 órakor, a szertartás 10:30 órakor kezdődik. Gyászoló szerettei
"Nem fogjuk már elgyöngült kezed, Nem símogatjuk őszülő fejed. Nem tekint ránk aggódó szemed, Marad a csend... Mindent köszönünk Neked!" Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KURUCZ IMRÉNÉ Kósa Mária volt szennai lakos 94 éves korában elhunyt. Temetése december 3-án 11 órakor lesz a szennai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk ING. KÓTHAY GÁBOR vízügyi mérnök halálának 1. évfordulóján. Szerető családja
Szomorúan tudatjuk, hogy LÉGRÁDI FERENCNÉ balatonfenyvesi lakos 2021.11.28-án 91 éves korában elhunyt. Végső búcsút 2021.12.04-én szombaton 11 órakor a fenyvesalsói temetőben veszünk tőle. Előtte gyászmise a fenyvesalsói Szűz Mária templomban 10 órakor lesz. Fájó szívvel gyászolja leánya, menye, unokái és dédunokái
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KUZMA FERENCNÉ Kerekes Veronika kaposvári lakos, életének 67. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése december 3-án, pénteken 13 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó újára elkísérik gyászunkban osztoznak. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SKIBA MIKLÓSNÉ és SKIBA MIKLÓS hamvait kérésüknek megfelelően szűk családi körben november 26-án pénteken 14 órakor helyeztük örök nyugalomra a kaposvári Nyugati temető szóróparcellájában. Gyászoló szerettei
"Vágytam maradni még szeretteim között, A sors végül ellenem döntött. Búcsúzni nem tudtam, ajkam nem engedett, Amit mondtam volna, tudja, aki szeretett." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALOGH FERENCNÉ Radványi Erzsébet női szabó Kaposvár, Pécsi utcai lakos 75 éves korában csendesen elhunyt. Temetése december 1-jén 10 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászolják férje, lánya, unokája
életminőség / 29 perce
Kaposvár a kilencedik a legélhetőbb városok közt
Marosi Gábor
gyász / 33 perce
Elhunyt Kóbor János
számvetés / 38 perce
Áder János: nincs jobboldali vagy baloldali klímaváltozás, mert mindannyiunkat érint
felmérik a populációt / 45 perce
Megszámolják a tigriseket Nepálban
kutatás-fejlesztés / 1 órája
Közel kétmilliárdos támogatás jut a hazai kutatási eredmények nemzetközi népszerűsítésére
elemzés / 1 órája
Társadalomkutató: a kormánypártiak inkább oltáspártiak