Fotó: Hot!

Zsidró Tamásnak már nem a szerelem a legfontosabb, átértékelte az életét

A sztárfodrász egyedül töltötte a nyarat, de cseppet sem magányosan. A válása és a volt kapcsolatai után most érzi azt, hogy jó egy kicsit megnyugodni, felülről szemlélni a dolgokat. Imádja, hogy senkihez sem kell alkalmazkodnia.

Tamás úgy érzi, a válása óta eltelt négy év kissé sűrű volt. A Hot! cikke szerint a magánélete eléggé fergetegesre sikerült, most nem bánja, hogy csend van körülötte.

Nyár eleje óta nincs párom, abszolút egyedül vagyok. Nyugodt is az életem! Ez a karanténnak is köszönhető: volt időm felülről szemlélni a történteket, önismereti könyveket olvastam és gondolkodtam. Mindig azt hittem, hogy kapcsolatfüggő vagyok, és hogy arra vagyunk kitalálva, hogy legyen egy párunk, de közben nincs így! Nem élek magányosan, vannak új hobbik, amelyekben megtaláltam önmagam. A kick-boxnak és egy különleges japán diétának köszönhetően jobban érzem magam a bőrömben. A keleti filozófiák beszippantottak, többet elmélkedem, jobban figyelek bizonyos jelekre, és nem ugrok bele ész nélkül semmibe, így kapcsolatokba sem. Biztos meg kell érni, hogy átlássuk a saját játszmáinkat – mesélte a lapnak.

A sztárfodrász szerint az idő is számít: korosabban nehezebb megszokni egy új embert, kevésbé rugalmasan állunk a társunk ismeretlen dolgaihoz.

Nem akarok már kompromisszumokat kötni. Lehet, hogy kívánságként egy idealizált képet lőttem fel az égbe, és időskoromra tök egyedül maradok, de most ezt sem érdekel. Fiatalon rugalmas voltam, a feleségemmel harmóniában éltem, de már elromlottam. Az átlagnál jobban ismerem a nőket. Sok mindent hallok, hogy ki hogyan boldogul a házasságában vagy azon kívül, és nem mindig tetszik ez a mentalitás – mondta.

Megvilágosító erejű könyv

Tamás kedvenc olvasmánya lett Az öröm könyve, amely a dalai láma és Desmond Tutu beszélgetését tartalmazza.

Nekem nagyon sokat segített, hogy átértékeljem az életem, hogy mi a fontos, és mi nem. Azóta nem vagyok munkamániás; az idő sokkal értékesebbé vált, mint az állandó hajtás a pénzért.

Rafkósabb vagyok, mint egy átlagférfi, de még így sem értem a nőket. Csak kapkodom a fejem, hogy mi is történik. Tisztelem azokat, akik egyetlen ember mellett élik le az életüket. Nekem ez nem adatott meg, de így volt lehetőségem megtapasztalni, hogy mindenki másképpen szeret, máshogy fejezi ki a szerelmét. Sokféle egyéniség vesz körül. A szerelem, a szeretetnyelv nagyon változatos. Azt hittem, hogy egyféle szerelem van, mindenki csókolózik meg szexel, de ez nem igaz. Mindenki más – fejtette ki.

Tamás már maga mögött hagyta a Dobó Katával és Várkonyi Andival kapcsolatos emlékeket. Sok volt számára a médiaszereplés, ami kiölte belőle a lelkesedést.

Ezt az interjút is félve adom. Inkább meg sem szólalok a volt párjaimmal kapcsolatban, nem haknizok a régi kapcsolataimmal. Egyáltalán nem vagyok rákattanva a híres nőkre, teljesen ferde képet mutatnak rólam az újságok. De hát aki szelet vet, vihart arat; de a viharnak is vége lesz egyszer. Túl vagyunk már mindenen, engedjük el!

Felmerül a kérdés, hogy Tamás három fia mit szól az édesapjuk gyakran változó magánéletéhez.

Természetesnek veszem a változást, a fiúk is így vannak ezzel. A két idősebb fiam már nagy, Martin, a legkisebb pedig mással van elfoglalva. Nyaralunk, jövünk-megyünk, dolgozom, besegítek az anyjuknak, nagyon jól elvagyunk. Már nem a szerelem a legfontosabb, sokkal józanabbul látom az életet – mesélte Zsidró Tamás.

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Akár tíz évig is velünk maradhatnak az eldobált csikkek
Magánkórházi segéderő
Robotot vetettek be a koronavírusos betegek tesztelésére
a közélet tisztaságáért / 5 perce
Igazságszolgáltatási vezetők: sikeres a korrupcióellenes fellépés
A belügyminiszteri tárca 2020-ban is következetesen és eredményesen küzdött a korrupció ellen.
Gyász
„Úgy mentél el szótlan, csendben, meggyötört tested sírhalom. Elpihentél a csillagok közt, hol nincs már fájdalom.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ZSEBI JÁNOSNÉ Géza utcai lakos 98 éves korában elhunyt. Temetése november 30-án, hétfőn, 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
„Soha nem feledünk, mindig velünk maradsz, Halálod míg élünk, fájó emlék marad.” Fájó szívvel emlékezünk KIRÁLY JÁNOSNÉ volt imremajori lakos halálának második évfordulóján. Szerető férje és családja
"Csillag volt, mert szívből szeretett, S mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, De szívünkben él, és örökké ott marad." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk KANIZSAI LÁSZLÓNÉ 80 éves korában elhunyt. Temetése november 27-én, pénteken 15 órakor lesz a buzsáki temetőben. Előtte engesztelő szentmise 14 órakor a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban velünk osztoznak. A gyászoló család
„Az édesanyák nem halnak meg, csak fáradt szívük pihenni tér.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VÖRÖS JÓZSEFNÉ Rákóczi Mária volt Kaposvár, Egyenesi úti lakos, életének 80. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése szűk körben, december 2-án, szerdán 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
„Elmentem Tőletek nem tudtam búcsúzni, Nem volt idő arra el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok: Nézzetek az égre! ” Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyám, nagymamám, anyósom SOMOGYI JÓZSEFNÉ Kiss Erzsébet volt zimányi lakos 85 éves korában rövid betegség után elhunyt. Temetése november 27-én, pénteken 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
„Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RADÁK JÓZSEF kaposmérői lakos életének 79. évében elhunyt. Temetése november 28-án, szombaton 13 órakor lesz a kaposmérői temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
"Elpihent a szív, mely értünk dobogott, számunkra élni fogsz, mint a csillagok." Fájó szívvel emlékezünk DRANKOVICS JÓZSEF Papi halálának 6. évfordulóján. Örökké szerető feleséged és családod
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS ISTVÁN kaposújlaki lakos 89 éves korában elhunyt. Az érte szóló gyászmise november 29-én, 11.45 órakor lesz a kaposújlaki katolikus templomban. Temetésére november 30-án, hétfőn, 10 órakor kerül sor a kaposújlaki temetőben. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk minden kedves ismerőssel, volt kollégával és a tanítványokkal, hogy RÓZSA ISTVÁNNÉ Nusi néni életének 83. évében elhunyt. Végső búcsút november 26-án, csütörtökön 11 órakor veszünk tőle a kaposvári Nyugati temetőben. Gyermekei és unokái
"Az élet csendesen megy tovább, de az emléked elkísér egy életen át!" Fájó szívvel emlékezünk CSEK OTTÓ jutai, majd hetesi lakos halálának 10. évfordulóján. Szeretteid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOROSA IMRÉNÉ tanítónő segesdi lakos, életének 84. évében hosszú betegség után csendben eltávozott. Temetése november 27-én, pénteken 15 órakor lesz a segesdi Mária-telepi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Beteg voltam, nem búcsúztam, Most búcsúzom mindenkitől, Aki ismert és szeretett." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÖNCZ FERENC nagybajomi lakos életének 85. évében elhunyt. Temetése november 24-én, kedden 13.30 órakor lesz a nagybajomi temetőben. A gyászoló család
„Megállt a szív, megállt a kéz, Nincsen szó az ajkadon. Szívünkben örökké élsz, Mert szerettünk nagyon...” Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LÓKI TIVADAR életének 89. évében elhunyt. Temetésére szűk családi körben, Sopronban került sor, 2020. 11. 13. napján. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy HUBER GYÖRGYNÉ Ruppert Irén volt kaposfői lakos, életének 71. évében elhunyt. Temetése november 23-án a 10 órai gyászmisét követően a kaposfői temetőben lesz. Gyászolja férje, gyermekei, unokái és veje.
Fájdalommal telt szívvel tudatjuk, hogy az imádott férj és édesapa SOMOGYI TIBOR tragikus hirtelenséggel itthagyott bennünket életének 57. évében. November 25-én, szerdán 14 órakor helyezzük végső nyughelyére a kaposvári Nyugati temetőben. Búcsúzik tőle felesége, lánya, fia, anyósa, apósa
"Csak az idő múlik, Feledni nem lehet, Szívünk örökké őrzi emlékedet." Fájdalommal tudatjuk, hogy PAP ATTILA szentbalázsi lakos életének 64. évében elhunyt. Temetése november 24-én, kedden 15 órakor lesz a szentbalázsi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolja szerető családja
"Pihenj te drága szív, megszüntél dobogni, szerető jóságod nem fogjuk feledni." Fájó szívvel tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, nagymamánk, és dédikénk NAGY JÁNOSNÉ Bözsi mama életének 91. évében csendesen elhunyt. Temetése november 23-án, hétfőn, 11 órakor lesz a kisgyaláni temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük! Szerető családja
Fájó szívvel tudatom, hogy KATUS LAJOS a Statisztikai Hivatal néhai dolgozója 93 éves korában elhunyt. Temetése november 24-én, 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló felesége
Fájó szívvel tudatjuk, hogy 80 éves korában elhunyt Dr. VERKMAN SIMONNÉ Dr. Héli Terézia Aranydiplomás gyógyszerész Végső búcsút a Szuloki Római Katolikus Templomban november 23-án, hétfőn, 13 órakor kezdődő nyilvános gyászmisén veszünk Tőle. Tisztelői kegyeletüket egy szál virággal róhatják le. Szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra.
Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk, hogy HORVÁTH GÉZA MIHÁLY volt ladi és barcsi lakos november 11-én 78 éves korában hosszú betegség után elhunyt. Utolsó útjára november 21-én, 11 órakor kísérjük Barcson a Béke úti temetőben. Emléke örökké szívünkben él! Szerető családja
Magyar Diaszpóra Tanács / 39 perce
Semjén: a magyarság bármilyen kihívást képes lehetőségre váltani
gyakori itt / 50 perce
Száz delfin vetődött partra és pusztult el a Chatham-szigeteken
záróra / 51 perce
A somogyi falvakban bezárja a karantén az egyetlen boltot
Kovács Gábor
maradona halála / 52 perce
Nem is vártak tovább, máris elindították a nápolyi stadion átnevezését
visszaesésre számítanak / 1 órája
Karácsonyra is kevesebb édességet vásárolunk idén
teljesen öszeomlott / 2 órája
Újabb nem várt fordulat: Feladta a Farm VIP játékosa