Bulvár-celeb

2021.03.18. 14:07

Négymilliárdot nyert! Most jelentkezett az ötöslottó történetének ötödik legnagyobb nyertese

Elárulta, mire költené a pénzt.

Forrás: Shutterstock

A napokban jelentkezett az a szerencsés nyertes, aki az Ötöslottó több mint 63 éves történetének ötödik legmagasabb nyereményét vitte el a tavaly decemberben. A játékos közel négymilliárd forintnak örülhet, az összegből ingatlant és autót is venne, de a befektetésen is gondolkodik.

2; 19; 27; 29; 86 – ez volt az az öt szám, amellyel tavaly év végén összesen 3,959 milliárd forintot nyert egy hazai játékos az Ötöslottón

– írja csütörtöki közleményében a Szerencsejáték Zrt.

A játékos kitöltötte a nemzeti lottótársaság nagynyertesekre vonatkozó kérdőívét is, ami lehetőséget biztosít a nyertesnek, hogy információkat oszthasson meg saját magáról, terveiről, illetve játékszisztémájáról.

Minidig ezekkel a számokkal játszik

A kérdőív alapján kiderült többek között, hogy a játékos még soha nem nyert hasonlóan magas összeget, valamint, hogy hol önállóan, hol pedig a barátival együtt szokott játszani. Az viszont továbbra is rejtély, hogy a mostani nyereményén kell-e osztoznia valamelyik ismerősével vagy pedig a teljes összegről egyedül ő rendelkezik.

A szelvényt Budapesten adta fel és az is kiderült, hogy a számokhoz személyes kötődés is fűzi; hiszen megtalálhatóak köztük hozzátartozóinak születési dátumai, valamint élete fontos eseményeinek időpontjai is, így nem meglepő, hogy mindig ugyanazt az 5 számot játssza meg.

Ingatlant és autót is venne

A játékos az internetről tudta meg, hogy nyert, és azt is bevallotta,

hogy az örömtől és meglepettségtől sokáig képtelen volt megszólalni.

Elsőként a közeli családtagjaival közölte a jó hírt, akikkel megosztja majd a nyereményét. Az Ötöslottó ötödik legnagyobb nyertese arra számít, hogy az élete nem fog teljes mértékben átalakulni a nyereménynek köszönhetően, azonban tisztában van azzal, hogy a körülményei változni fognak – olvasható a közleményben.

Arra kérdésre, hogy mire költi majd a nyereményét, első helyen konyhai eszközök és berendezések beszerezését jelölte meg, de a későbbiekben új ingatlant és gépjárművet is szívesen vásárolna. Hosszabb távon a befektetést is fontolóra veszi, amelyhez szakember segítségét szeretné igénybe venni.

A Szerencsejáték Zrt. a közleményben emlékeztetett, hogy a játékosnak a sorsolás másnapjától számított 90 napon belül kell jelentkeznie a nyereményért.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!