17°
20°
10°

barcs

10 éve
Harsányi Miklós
Sportnap, bográcsparti, közös túrázás. Somogyi vállalkozók tuti tippje a munkahelyi derű megőrzésére. Ahol jól fut a szekér, ott a dolgozók családtagjait is vendégül látják.
10 éve
Jeki Gabriella
Jelentősen csökkent a sérüléssel járó közlekedési balesetek száma Barcson. Huszonkilenc százalékkal kevesebben sérültek meg a barcsi közutakon 2008-ban, mint az előző évben. A szakemberek szerint mindez összefüggésben van a tavaly májusban bevezetett zéró tolerancia és objektív felelősség intézkedéseivel.
10 éve
Jeki Gabriella
A megyei katasztrófavédelem munkatársai és a vízügyi szakemberek hétfőn ellenőrizték a Dráva és a Rinya folyók teljes területét, felmérték a gátak állapotát, illetve azokat az alacsonyabban fekvő területeket, ahol a magasabb vízállás problémákat okozhat.
10 éve
Üzemzavar miatt állt a teherforgalom a barcsi határátkelőhelyen - tudtuk meg a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságtól. A tájékoztatás szerint a szolgáltatói hiba miatt a rendőrség munkatársai nem tudták átléptetni magyar-horvát határon a kamionokat.
10 éve
Balassa Tamás
A gazdasági válság nem söpörheti el a dél-dunántúli fejlesztéseket, nyilatkozta kérdésünkre Feigli Ferenc. Miután euróban számolnak, a támogatást nem emészti el a nemzeti fizetőeszköz gyengülése.
Szinkronúszás
Kun Zoltán
Elhódították Pécsről az érmeket
alapkőletétel / 9 perce
Szijjártó Péter: az élelmiszeripar a magyar gazdaság egyik kitörési pontja
A teljes feldolgozóipari kibocsátás egytizede érkezett ebből a szektorból – közölte a miniszter.
Gyász
„Az emlékezés a lélekben terem. A lélek pedig nem hal meg soha.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH SÁNDORNÉ Marika kaposvári lakos 78 éves korában elhunyt. Végső nyughelyére május 24-én, pénteken, 12.30 órakor kísérjük a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HAJCSÁR LAJOSNÉ Jergel Margit toponári lakos, 80 éves korában elhunyt. Temetése május 24-én, pénteken, 15 órakor lesz a toponári temetőben. Gyászoló családja
„ Amíg éltél szerettünk, amíg élünk nem feledünk.” Fájó szívvel emlékezünk KESZTYŰS GYÖRGYNÉ volt kadarkúti lakos halálának 3. évfordulóján. Férje és szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy ID. DOBOLY JENŐNÉ május 16-án elhunyt. Temetése május 22-én, szerdán, 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti Temetőben. Gyászoló családja
„Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, de szívünkben él, és örökre itt marad.” (Reményik Sándor) Fájó szívvel tudatjuk, hogy BIZDERI KÁLMÁN volt mernyei MÁV állomásfőnök életének 78. évében elhunyt. Végső búcsút május 22-én, szerdán, 14.30 órakor veszünk tőle a kaposvári Keleti temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy FARKAS JÁNOS bolhási lakos 74 évesen elhunyt. Temetése május 23-án, csütörtökön, a 16 órakor lesz a bolhási temetőbe. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk KÖRTÉS JÓZSEFNÉ halálának első évfordulóján. Gyászoló szerettei
"Álmodtunk egy jövőt, csodálatos szépet, De a szomorú sors, mindent összetépett." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HARASZTI ISTVÁN MIHÁLYNÉ Heresznyei Mária volt berzencei lakos 65 éves korában elhunyt. Temetése május 23-án, 10 órakor lesz a böhönyei temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Elpihen a szív mely értünk dobogott, Számunkra élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ JÁNOSNÉ volt kaposújlaki lakos 77 éves korában elhunyt. Temetése május 24-én, 11 órakor lesz a kaposmérői temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Vele együtt volt teljes az életünk, Hogy elment, vele vitte örömünk. Üres és csendes lett nélküle a ház, Hiányzik közülünk, s ez nagyon fáj." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk KISS IMRE halálának első évfordulóján. Szerető leánya és vője
"Drága jó szívét, dolgos két kezét áldd meg atyám, s mi megköszönjük, hogy Ő lehetett a nagymamánk." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KARSAI MARGIT öreglaki lakos, életének 90. évében elhunyt. Temetése május 21-én, kedden, a 16 órai gyászmisét követően az öreglaki temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló unokái
Fájdalommal tudatjuk, hogy GYÖNGY FERENC volt sávházi lakos 97 éves korában elhunyt. Temetése május 22-én, a gyászmisét követően, 10 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HAJAS JÁNOS életének 64. évében távozott közülünk. Utolsó útjára május 20-án, hétfőn, 13.30 órakor kísérjük a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Soha nem feledünk, mindig velünk maradsz. Halálod, míg élünk, fájó emlék marad." Fájó szívvel emlékezünk LAKATOS FERENCNÉ Kirsch Mária volt somogyvári lakos halálának 1 évfordulóján. Örökké szerető gyermekeid: Erzsébet és Ferenc, unokáid: Edina és Krisztián
"Kegyetlen volt a sors, hamar elvett tőlünk, De a szíved melege itt marad közöttünk. Hirtelen halálod megtörte szívünket, Örökké őrizzük drága emlékedet." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk életünk legszomorúbb napjára TÓTH JÁNOSNÉ Antal Margit (Manyi) volt Kaposvár, Buzsáki u. 2/A szám alatti lakos halálának 11. évfordulóján. Szerető férjed, gyermekeid, unokáid, húgod és családja, valamint a rokonság
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk KECSKÉS ARANKA mernyeszentmiklósi lakos, 69 éves korában elhunyt. Május 18-án, szombaton, a 10 órai gyászmisét követően a mernyeszentmiklósi temetőben helyezzük végső nyugalomba. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
„Küzdöttél, de már nem lehet, átölel a csend és a szeretet.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VAJDA TAMÁS hetesi, majd kaposvári lakos, 44 éves korában elhunyt. Temetése május 18-án, szombaton, a 10 órai gyászmisét követően lesz a hetesi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
„Úgy mentél el szótlan, csendben, meggyötört tested sírhalom. Elpihentél a csillagok közt, hol nincs már fájdalom.” Megrendülten tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LÁNGI JÁNOSNÉ Bánhidi Rozália somogysárdi lakos 72 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése május 17-én, pénteken a 9 órai gyászmisét követően lesz a somogysárdi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
„…Jól van, jó és hű szolgám, hű voltál a kevesen, sokra bízlak ezután, menj be a te uradnak örömébe!” Máté evangéliuma 25,21. Fájdalommal, de Isten akaratát elfogadva tudatjuk mindazokkal akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy HALÁSZI ATTILA a Nemesdédi Református Egyházközség gondnoka, a Somogyi Református Egyházmegye és a Dunántúli Református Egyházkerület tanácsosa 2019. május 10-én, életének 66. esztendejében visszaadta lelkét Teremtőjének. Szerettünktől május 20-án, hétfőn, 11 órakor veszünk búcsút a nemesdédi temetőben. Emlékét szívünkben megőrizzük! Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
„Az élet csendesen megy tovább, De emléked elkísér egy életen át.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ANDERKA LÁSZLÓ orci lakos 63 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 17-én, pénteken, 13 órakor lesz az orci temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
döntöttek / 51 perce
Tilalmat fogadtak el az egyszer használatos műanyagokra vonatkozóan
Déli féltekén / 1 órája
A kormány célja a világban élő 15 milliós magyarság összekötése
Garázsband fesztivál / 1 órája
Mit keres egy Verőköltő a mélygarázsban?
Ovis néptánc / 1 órája
Boszorkányos oviünnep
Góz Lilla
kihagyhatatlan / 2 órája
Ezentúl akár Hagriddel is hullámvasutazhat a Harry Potter parkban (videó)
Tádzsikisztánban nem működnek a keresők / 2 órája
Viszlát, internet, blokkolták a hozzáféréseket