Hallgassa élőben!

BFC

elveszettnek hitték
Újraírhatja a magyar humanizmus történetét a nemrég megtalált Brutus-kézirat
de jó látni! / 3 perce
Megható képek! Rengetegen fogtak össze, hogy megetessék a mentősöket
Gulyás és palacsinta volt a menü.
Gyász
„Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk KOVÁCS JÁNOSNÉ Fehér Rózsa volt jákói lakos 69 éves korában elhunyt. Temetése május 12-én, 14 órakor lesz a jákói temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ZÁTONYI JÁNOS rácegresi lakos, életének 78. évében, méltósággal viselt hosszú betegség után elhunyt. Temetése május 11-én, kedden 15 órakor lesz a rácegresi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolja szerető családja
,,Beteg voltam, de nem búcsúztam el senkitől, Mert azt gondoltam, hogy meggyógyulok. De nem így történt, ezért búcsúzom mindenkitől, Akik ismertek és szerettek, Isten veletek.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DURCZI FERENC GÉZA kaposvári lakos, életének 71. évében türelemmel viselt, hosszantartó betegségben elhunyt. Temetése május 12-én, szerdán 16 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
"A legszebb emlék a szeretet, melyet mások szívében hagyunk magunk után.” (Cicero) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagypapánk, dédipapánk KOVÁCS JÁNOS Kaposvár, Stromfeld A. utcai lakos április 30-án, örök álomra hajtotta fejét. Szerettünktől május 12-én, szerdán, 11 órakor veszünk végső búcsút a kaposvári Nyugati temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
"Pihenj csendesen hol nincs már fájdalom. Szívemben itt leszel míg élsz e világon." Fájó szívvel emlékezem JÜNGLING GYULA halálának 5. évfordulóján. Szerető felesége
„Csillag volt, mert szívből szeretett, S mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett. Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, De szívünkben él, és örökké ott marad.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KISS GYULA nyugalmazott főkönyvelő Lábod község díszpolgára életének 85. évében váratlanul elhunyt. Búcsúztatása május 11-én, kedden 14 órakor a kaposvári Keleti temető ravatalozójában lesz. A gyászoló család
"Nem fogjuk már elgyengült kezed, nem simítjuk őszülő fejed, nem tekint ránk aggódó szemed, megpihenni tért dolgos két kezed. Drága jó édesapánk, Isten veled!" Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesapánk, nagypapánk, dédipapánk BONCZ JÁNOS mesztegnyői lakos tartalmas életének 94. évében, április 16-án csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. május 8-án 13 órakor lesz Székesfehérváron, 4 éve elhunyt, szeretett feleségével együtt. Gyászolják lányai és családjaik. Most itt elbúcsúzunk örökre szeretett kis falunktól is. Rozika néni, János bácsi
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KERESZTÚRI JÁNOS kaposvári lakos, életének 77. évében elhunyt. Temetése a kaposvári Keleti temetőben szűk családi körben megtörtént. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VISNYEI LÁSZLÓNÉ Stefanics Margit somogyvámosi lakos, életének 62. évében elhunyt. Temetése május 6-án, csütörtökön, a 15 órai gyászmisét követően a somogyvámosi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
,,Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, Nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GELENCSÉR ZOLTÁN életének 45. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvasztás utáni temetése május 7-én, pénteken 13 órakor lesz a zselickisfaludi temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALÁZS LAJOSNÉ Szántó Zsuzsanna csökölyi lakos életének 62. évében elhunyt. Temetése május 7-én, pénteken 16.30 órakor lesz a csökölyi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolja szerető családja
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szerettünk VONYÓ GYULA volt mernyei lakos szíve tragikus hirtelenséggel, 75 éves korában örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 6-án, csütörtökön 11 órakor, a mernyei temetőben történik. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
"Nem hal meg az, ki szerettei  szívében él tovább." /Thomas Mann/ Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága halottunk KÁSA SÁNDOR életének 70. évében elhunyt. Április 30-án, a járványhelyzetre való tekintettel, szűk családi körben utolsó útjára kísértük. Emléke szívünkben örökké él!  A gyászoló család
Nehéz szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. SCHMIDT EDIT végső búcsúja május 14-én 14 órakor lesz Kaposváron, a Nyugati temető szóróparcellájánál. Kérjük, hogy részvétüket, együttérzésüket egy szál virággal fejezzék ki. Búcsúzunk tőle szerettei.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TAKÁCS LAJOS volt kisgyaláni lakos április 29-én hosszantartó, türelemmel viselt betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni temetése május 19-én, szerdán 10 órakor lesz a szentjakabi temetőben. Szerető lánya és felesége
"Te a jóságodat két marokkal szórtad, Önzetlenül adtál jónak és rossznak. Mindig egy célod volt, a családodért élni, Ezt a halál tudta csak széttépni. Oly szomorú Nélküled élni, Téged mindenütt hiába keresni, Téged várni, ki nem jön többé. Szívünkben őrzünk mindörökké.” Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk MADARÁSZ JENŐ volt fonyódi lakos 3. évfordulójára. Gyászoló szerettei
„Nem hal meg az, ki szerettei szívében él tovább.” /Thomas Mann/ Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ORBÁN TIBORNÉ Mariska néni kiskorpádi lakos, életének 83. évében elhunyt. Temetése május 7-én, pénteken 11 órakor lesz a kiskorpádi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
Mély megrendüléssel értesítek rokonokat, barátokat, ismerősöket, hogy édesanyám TÓTH JÓZSEFNÉ Biró Mária kaposfüredi lakos, életének 79. évében elhunyt. Temetése május 6-án, csütörtökön a 14 órai gyászmisét követően, 15 órakor lesz a kaposfüredi temetőben Köszönöm az együttérzést, hogy édesanyámra gondolnak, imát mondanak érte, utolsó útjára elkísérik! Leánya: Csilla és a rokonság
„Amilyen szép volt az élet veled, olyan rossz lesz most nélküled.” Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk FEHÉR JÓZSEF a Zichy Mihály Iparművészeti Szakközépiskola tanára 78 éves korában elhunyt. Temetése május 6-án, csütörtökön 13 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MIKLÓS JÓZSEFNÉ Lengyel Erzsébet április 19-én elhunyt. Temetése május 6-án, 15 órakor lesz a toponári temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló családja
vakáció / 12 perce
A Balatonhoz menne a fél ország, ha kisimulna a harmadik járványhullám
Kovács Gábor
Balul sikerült visszatérés / 12 perce
Követőoldalakon lehet élőben figyelni a zuhanó kínai rakéta helyzetét
COVID 2/179. / 23 perce
Orbán Viktor: Európa biztonsága az emberek beoltottságától függ
kempingezés / 43 perce
A 70. szezont nyitja a Balatontourist
piaci körkép / 1 órája
Megakadt a szemünk a török görögdinnyén és a magyaratádi grillsajton
Marosi Gábor
Vizes Eb / 1 órája
Wladár Sándor: rajtunk a világ szeme