Módosult a felvételi eljárásról szóló törvény, szeptembertől többletpont jár azoknak, akik a felsőoktatásban megkezdett tanulmányaik előtt elmennek önkéntes, tartalékos katonának.
A Magyar Honvédség ismét várja önkéntes katonai szolgálatra a jelentkezőket. Elsősorban azok érdeklődésére számítanak, akik nem jutottak be 2021-ben főiskolára, egyetemre vagy tanulmányukat elhalasztották.
A somogyi középiskolások a lézeres lövészet és a kézigránát dobáson kívül sérült személy szállításában is jeleskedtek az Országos Haditorna Verseny megyei döntőjén, amit szerdán Bodrogon tartottak meg.
Kiss Dezső egykor az amerikai hadsereg mellett összekötő tisztként dolgozott a taszári reptéren. Legutóbb könyvet írt, hogy a katonaságot népszerűsítse a fiatalok között. A bővített kiadás az idei augusztusi kecskeméti repülőnapra jelent meg.