Somogyban talált középkori lőfegyvereket is bemutattak az Ostrea Peregrina Akadémia előadásán a Rippl-Rónai Múzeumban Kaposváron. A régészeti anyag illusztrálta azt az előadást, amely a tűzfegyverek elterjedését és fejlődését ismertette meg az érdeklődőkk
Nemcsak a Mikulás hozott ajándékot Somogysámsonban: összefogott az egész falu, hogy meg tudják ajándékozni és vendégelni a gyereket és kísérőiket a helyi versmondó versenyen.
Már két szerv is eltiltotta vezetéstől azt a férfit, akit mégiscsak megfogtak most hétvégén vezetés közben. Erre már szokták mondani, hogy nem ért a szóból.
Ha jól és időben tudnak pályázni, szennyvízhálózatra köthetnek a Nyugat-Balatonnál a somogyi kistelepülések, erről egyeztettek a napokban az érintett polgármesterek és Móring József Attila, fejlesztésekért felelős miniszteri biztos.