szüret

Carey Mulligan
Azt hitte az Oscar-jelölt színésznő, hogy átok ül rajta
gyorsuló ügymenet / 14 perce
Márciustól visszakerülnek a szabálysértési eljárások a rendőrséghez
Az Országos Rendőr-főkapitányság szerint ez könnyebbséget jelent majd az állampolgároknak.
Gyász
"Keressük, de már nincs sehol, mégis itt van valahol. Talán egy napsugárban, vagy egy csillag fenn az égen. Mi most is várjuk, mint valaha, régen." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk drága szerettünk, NÉMETH LAJOSNÉ Molnár Erzsébet kaposvári lakos halálának 3. évfordulóján. Szerető családja
"Ha egy könnycsepp gördül végig arcomon, Azért van, mert szeretlek és hiányzol nagyon. Bennem él egy arc, egy végtelen szeretet, Amit tőlem soha senki el nem vehet." Fájó szívvel emlékezem JUHÁSZ LÁSZLÓ halálának 4. évfordulója alkalmából. Párod Bözse
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. HEGEDŰS GÉZA 66 éves korában rövid, súlyos betegség után elhunyt. Temetése március 2-án, 13 órakor lesz a szigetvári zsibóti temetőben. Gyászoló családja
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KŐVÁRI JÁNOSNÉ Egyed Piroska elhunyt. Temetése február 27-én, a 13.30 órai mise után a homokszentgyörgyi temetőben lesz. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZAKÁLY JÓZSEFNÉ kaposvári lakos, a ruhagyár volt dolgozója életének 86. évében elhunyt. Temetése február 28-án, pénteken, 12 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerető családja
Fájó szívvel tudatjuk, hogy NAGY LÁSZLÓNÉ Egyed Piroska elhunyt. Temetése február 27-én a 13.30 órai mise után a homokszentgyörgyi temetőben lesz. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KLOPFER JÓZSEFNÉ kaposváris lakos, életének 83. évében fáradt szíve nyugodni tért. Temetése február 28-án, pénteken, 10 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
"Örök álom zárta le szemed, Megpihenni tér két dolgos kezed, Édesanyánk, Isten veled." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KALOTA JÁNOSNÉ Kende Ilona volt kaposvári, majd ordacsehi lakos 91. évében elhunyt. Temetése február 28-án, 13 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
"Örök álom zárta le szemed, Megpihenni tér két dolgos kezed, Édesanyánk, Isten Veled." Fájó szívvel tudatjuk, hogy HORVÁTH JÓZSEFNÉ Harangozó Mária Magdolna kaposvári, volt jutai lakos, életének 77. évében elhunyt. Temetése február 29-én, szombaton, a 10 órai gyászmisét követően a jutai temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolják: fiai, menyei, unokái és dédunokái
Fájdalommal tudatjuk, hogy PAMUKI ISTVÁN bodrogi, majd kaposvári lakos 78 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése február 28-án, pénteken, 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MIHALOVICS MIKLÓS debreceni, volt somogyjádi lakos életének 85. évében elhunyt. Temetése február 29-én, szombaton, 13 órakor a somogyjádi Nyugati temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk HANTOS JÁNOSNÉ volt csurgói lakos 88. évében végső búcsút vett tőlünk. Az érte mondott engesztelő gyászmisére február 29-én 10.30 órakor a csurgói Jézus Szíve templomban kerül sor; azt követően 11 órakor a József Attila utcai temetőben helyezzük végső nyugalomba. Gyászoló családja
"Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, Csak egy sugarat hagytál, és az emlékeket. Bennünk él egy arc, s végtelen szeretet, Amit tőlünk soha, de soha senki el nem vehet. Hiányodat feldolgozni nem lehet, Csak próbálkozunk élni nélküled." Fájó szívvel emlékezünk VAJDA LÁSZLÓ szentgáloskéri lakos halálának első évfordulójára. Szerető családja
"Tied a csend, a nyugalom, Mienk a mélységes fájdalom." Mély fájdalommal emlékezünk NAGY JÓZSEF (piros Ifás) volt bodrogi, majd kaposmérői lakos halálának első évfordulójára. Köszönetet mondunk szomszédoknak, barátoknak, ismerősöknek a sok sok virágért, amivel egész évben elhalmozták a sírhalmát. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy dr. SÓLA GYÖNGYI volt ötvöskónyi lakos életének 62. évében váratlanul elhunyt. Temetése február 26-án, 13 órakor lesz az ötvöskónyi temetőben. A gyászoló család
"Munkába és szeretetbe, szíve holtra fáradt, Édes Jézus adj nyugalmat, drága jó apánknak." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SALL LAJOS türelemmel viselt hosszú betegség után 70. évében csendesen elhunyt. Temetése február 22-én, szombaton a 9.30 órakor tartandó gyászmisét követően a Pamuki temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család
"Örök álom zárta le szemed, Megpihenni tér két dolgos kezed, Édesanyánk, Isten Veled." Fájdalommal tudatjuk, hogy SPÓHN FERENCNÉ Koppányi Mária volt kaposvári, és somogyaszalói lakos, 87 éves korában elhunyt. Temetése február 25-én, kedden, 13 órakor a somogyaszalói temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolják szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édesanya, nagymama BÉKÉS ANDRÁS IMRÉNÉ Fehér Éva Bébi balatonboglári lakos életének 65. évében váratlan hirtelenséggel elhunyt. Végső búcsúztatás február 22-én, szombaton 15 órakor lesz a balatonboglári katolikus temetőben. Gyászolja férje, gyermekei, unokája, testvére és családja.
"Elcsitul a szív, mely dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy SZONDI SÁNDORNÉ Kurják Irén volt kazsoki, majd Kaposvár Anna utcai lakos 88 éves korában elhunyt. Temetése február 21-én, 14 órakor a kaposvári Keleti temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
„Elmentél tőlünk, mint a lenyugvó nap, De emléked szívünkben él és örökre itt marad.” Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk DRUZSIN JÓZSEF halálának 2. évfordulójára. Szerető felesége és fia
renoválás / 48 perce
Leporolják az idő vasfogát
Góz Lilla
tisztességtelen üzelmek / 1 órája
A GVH szigorúan fellép a gyerekeket célzó reklámok ellen
jó tudni / 1 órája
Nem jelölt allergén összetevő miatt visszahívtak egy levesport
kalandvadászat / 2 órája
Kedvezményes áron barlangászhatunk márciusban
Koronavírus / 2 órája
Jól vannak a budapesti kórházi karanténban lévők
új csemeték / 2 órája
Felháborította a csurgóiakat a kivágott fák látványa
Marosi Gábor