Felismerték a dél-somogyi vállalkozók, hogy összefogva, egymást erősítve többre jutnának. Zákányban és Gyékényesen több jó példát találni, a térség polgármesterei is nyitottak a közös gondolkodásra, sőt, turisztikai kapcsolataik a horvát határon is átérne
Bravúros helytállás eredményeképpen került pont a szövevényesnek azért nem nevezhető bűnügy végére. Más megyében sikkasztót fogtak a rendőrök egy igazoltatás során.
12,6 milliárd forint keretösszeggel jelent meg februárban a pályázati felhívás a helyi piacok infrastrukturális fejlesztésére, valamint a közétkeztetés javítására.
A régiói versenyképességi mutatóit összesítette a héten az Európai Unió. Az anyagból kiderül, hogy egyetlen magyarországi régió sem éri el az EU-s átlagot, bár Közép-Magyarország, vagyis a főváros és térsége nem áll messze tőle.
Jótékonysági pizzapartyt szerveznek diákoknak: a zalai programok után első alkalommal Somogyban rendezik meg decemberben az akciót. A szervezők több száz fiatalnak akarnak kedveskedni térségünkben.