A Kaposvári Járási Ügyészség nagyobb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat azzal a zimányi férfival szemben, aki társaival előbb Ecsenyben, majd Somogysárdon tört be családi házakba.
A régiói versenyképességi mutatóit összesítette a héten az Európai Unió. Az anyagból kiderül, hogy egyetlen magyarországi régió sem éri el az EU-s átlagot, bár Közép-Magyarország, vagyis a főváros és térsége nem áll messze tőle.
A napi postával talált reklámkiadványok között bukkant egy keresztrejtvényre Varga Sándor. Megoldotta a feladványt, és bár nem gondolta, hogy nyerhet, mégis postára adta. Nemsokára felhívták egy telefonszámról, és azt az örömhírt közölték vele, hogy nyert
Ahogy ma már a legtöbb munkahely nem képzelhető el számítógépek és digitális, informatikai eszközök használata nélkül, úgy sokan egyetértenek abban, hogy a mezőgazdaságban is egyre inkább így van, s a jövőben gyakrabban is hallható lesz a precíziós gazdál