Biztonsági tanácsok

2020.01.06. 12:17

Új év, új online élet? Miben érdemes változtatni a szokásainkon?

Leginkább arra esküszünk, hogy kevesebb időt töltünk a kütyükkel: a felhasználók közel fele újévi fogadalomként változtatna digitális viselkedésén 2020-ban.

Forrás: Shutterstock

Tavaly a jelszólopások mértéke 60%-kal nőtt 2018-hoz képest, a bejelentkezési adatok lopásai is emelkedőben voltak – az online pornó és felnőtt oldalak esetében különösen nagyot, több, mint 100%-ot nőttek.

Ez ahhoz vezetett, hogy az internethasználók nagyjából fele (56%) úgy érzi, hogy a teljeskörű személyesadat-biztonságot szinte lehetetlen megőrizni a digitális korban, háromból egy ember (32,3%) pedig bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy miként tudná online privát szféráját megfelelően megvédeni. Nem meglepetés tehát, hogy egy új Kaspersky kérdőív eredménye szerint az emberek 42,3 százaléka

a megszokott „fogyás, egészséges életmód” helyett elsősorban digitális újévi fogadalmat tenne.

Kiderült, hogy az emberek magasabb online viselkedési elvárásokat szeretnének önmaguk számára állítani az új évre, ezzel pedig biztosítani online egészségüket és biztonságukat olyan megoldásokkal, mint erősebb jelszavak használata és a kiberstressz szintek csökkentése.

Több terület is van, amelyen az emberek változtatni szeretnének – mint a képernyő előtt töltött idő csökkentése, amit a válaszadók 29,1%-a szeretne megtenni, vagy éppen nem úgy aludni, hogy az okostelefon a párnán hever, amit a felhasználók 18.3%-a választott. Ebből is látszik, hogy a digitális detox népszerűsége továbbra is emelkedik.

A válaszadók negyede több biztonsági mentést szeretne készíteni, illetve nagyobb rendszerességgel tisztítani számítógépük asztalát, 11,2% pedig szeretné törölni azokat a Facebook ismerősöket, akikkel sosem találkoztak személyesen. Úgy tűnik, hogy a tudatosabb kiber-életmód 2020-as trend lehet.

A biztonsági cég az alábbiakat ajánlja:

1. Az összes, online tranzakcióhoz, vagyis bankolásra, vásárlásra, közösségi oldalakhoz használt eszköz biztosítása a frissítések időben alkalmazásával.

2. Egyedi, összetett jelszavak használata az összes online fiókhoz.

3. Adatvédelmi és biztonsági beállítások gondos felülvizsgálata, a láthatóság és megoszthatóság korlátozása.

4. A használaton kívüli alkalmazások és szolgáltatások letiltása.

5. Nyomkövetési és helyszínmeghatározási szolgáltatások letiltása és a sütik rendszeres törlése.

6. Az email címek ellenőrzése olyan szolgáltatásokkal, mint például a Have I Been Pwned, annak kiderítésére, hogy kompromittálódott-e bármelyik fiók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!